Hivatalos: az Aston Martin újjáélesztette a Valkyrie-t, irány a WEC és Le Mans!

Az Aston Martin hivatalosan is megerősítette, hogy 2025-től visszatérnek a WEC-be és az IMSA-ba a Valkyrie hiperautójukkal.

Aston Martin Valkyrie

Ahogyan arról már korábban beszámoltunk, az Aston Martin a Heart of Racing csapattal közösen tervezi a visszatérését a hosszútávú versenyzés királykategóriáiba, miután nem csak a WEC-ben, de az IMSA-ban is rajthoz állítanak egy-egy Valkyrie LMH hiperautót.

Ez azt is jelenti, hogy az Aston Martin lesz az első csapat, amely Észak-Amerikában egy valódi hiperautót indít az IMSA GTP-nek keresztelt csúcskategóriájában. Az sincs kizárva, hogy külön Le Mans-ra egy helyett két autóval induljanak a jövőben.

A Valkyrie még Adrian Newey közreműködésével született 2018-2019-ben, mielőtt részben a koronavírus-járvány hatására ideiglenesen felfüggesztették volna a programot.

Az Aston Martin most bejelentette, hogy a 2025-ös versenyautójuk alapját az eredeti terveikhez hasonlóan a Valkyrie AMR Pro adja majd.

„Az AMR Pro gyakorlatilag egy olyan Le Mans prototípus, amit bárki megvehet, és használhatja a pályanapokon. 1000 kg, 1000 lóerő, LMP1-es teljesítmény. Ez az autó adja majd a saját versenyautónk alapjait” – nyilatkozta Adam Carter, az Aston Martin endurance programjának új igazgatója.

Aston Martin Valkyrie
Aston Martin Valkyrie
Aston Martin Valkyrie
Aston Martin Valkyrie
Aston Martin Valkyrie
5

Adrian Newey eredeti koncepciójának megfelelően a Valkyrie-t nem látják majd el hibrid rendszerrel, az autó erejét egyedül a 6,5 literes V12-es motor adja majd. A Valkyrie LMH fejlesztésében továbbra is segíteni fogja az Aston Martint a Multimatic, akik többek között a Porsche 963 vázát is szállítják a német márkának.

Az új autó és csapat első versenye az IMSA hagyományos szezonnyitó versenye, a 24 órás daytonai megmérettetés lesz 2025 januárjában.

Jövőre a WEC-ben versenyezhet egy Porschével Sebastian Vettel is.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Véletlenül „hivatalos” bejelentést tett Mick Schumacherről az osztrák TV
Következő cikk Button valóban Vettel csapattársa lehet a következő idényben

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Kiadás

Magyarország Magyarország