Galéria: Pályán a Lamborghini 2024-es hiperautója

A Lamborghini Imolában pályára vitte a 2024-es hiperautóját, amellyel rajthoz állnak majd a WEC-ben és a 2024-es Le Mans-i 24 óráson.

Lamborghini LMDh

A Lamborghini Squadra Corse megkezdte a tesztprogramját a 2024-es WEC hiperautójával, az SC63-mal, amelyet a Goodwoof Festival of Speeden mutatott be az olasz márka a nagyközönségnek.

A Ligier vázra épített autó, amellyel az Iron Lynx segítségével fognak versenyezni, Imolában tett meg az első kilométereit, amelyen a vadiúj 3,8 literes ikerturbós V8-as motort és az autó hibrid rendszerét is először próbálták ki.

Az autót a Lamborghini gyári pilótája, Andrea Caldarelli vitte pályára, mellette Mirko Bortolotti is pályára hajt még a mai napon, míg a WEC LMP2-es kategóriájában versenyző Danyiil Kvjat és az IndyCarban vitézkedő Romain Grosjean majd később csatlakoznak a tesztprogramhoz.

Lamborghini LMDh
Lamborghini LMDh
Lamborghini LMDh
Lamborghini LMDh
Lamborghini LMDh
Lamborghini LMDh
Lamborghini LMDh
Lamborghini LMDh
8

A Lamborghini tervei szerint az SC63 a WEC 2024-es szezonjának első versenyén, március 2-án a katari 1812 km-es viadalon áll majd rajthoz először a hiperauró mezőnyben, amiben a BMW és az Alpine autója is debütálhat.

Danica Patrick sem támogatja a pilótalányok szegregálását a fiúktól az F1 felé vezető úton.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Új versenysorozatban próbálná ki magát Pierre Gasly, de csak egy feltétellel
Következő cikk A Toyota uralta a WEC japán futamának időmérőjét

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország Magyarország