Button valóban Vettel csapattársa lehet a következő idényben
A korábbi F1-es bajnok, Jenson Button elmondta, hogy „több opciója” is van a következő évet tekintve, melyben szerepel, hogy vagy a WEC-ben, vagy az IMSA-ban fog versenyezni, méghozzá akár Sebastian Vettel oldalán.
Már korábban is lehetett arról híreket hallani, hogy egyfajta F1-es szupercsapat van készülőben a hosszútávú világbajnokság következő szezonjára, és Button mostani nyilatkozata látszólag csak további olajat önt a tűzre. A brit egyik lehetséges opciója ugyanis az, hogy 2024-ben a Jota egyik Porsche 963-asát vezesse Vettellel és Robert Kubicával karöltve.
Mindez pedig annak okán került elő, hogy Button most hétvégén debütál az IMSA GTP-kategóriájában, ahol a JDC Miller Motorsports Porschéját vezeti Mike Rockenfeller és Tijmen van der Helm mellett. A mostani lehetőség ugyan csak egy egyszeri alkalomnak tűnik, de a brit nem zárkózik el a későbbi visszatérés elől.
„Őszintén szólva nem tudom, van pár lehetőségem az IMSA-ban egy teljes szezonra, ahogyan a WEC esetében is. Először is látnom kell, élvezem-e ezt a hétvégét, amivel szerintem nem lesz gond, ráadásul a feleségem is zöld utat adott, ami szintén fontos!” – mondta nevetve Button, aki szeretne ismét aktívabban versenyezni, miután idén háromszor indult NASCAR-futamon, illetve a Le Mans-i 24 órást is teljesítette.
„Az életemnek egy egészen más szakaszában vagyok már, két gyermekem van, és nem akarok túl sokat távol lenni a családtól. Szerintem viszont jobb apa vagyok, amikor versenyzem, és a feleségem is ezt mondja. Jövőre tehát biztosan versenyezni fogok, a kérdés csak az, hogy hol és mennyit.”
Az akaraterő tehát látszólag megvan nála, és vélhetően az a lehetőség is kecsegtető számára, hogy két korábbi F1-es ellenfelével egy csapatban próbálja meg meghódítani a WEC-et. Mi a szurkolók nevében is csak remélni tudjuk, hogy összejön a dolog.
Közben zajlik Felipe Massa jogi ügye is a 2008-as szezon kapcsán, és most új fejlemények érkeztek a témában.
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.