A Peugeot lerántotta a leplet WEC-járgányáról

Az autóbemutatóval egy időben pedig azt is bejelentette a francia gyártó, ki veszi át a Forma-1-be igazoló Kevin Magnussen helyét a 2022-es World Endurance Championship programjában.

Peugeot 9x8

Peugeot 9x8

Peugeot Sport

A Peugeot bemutató eseményét a portugáliai Portimaóban tartották, ahol a gyártó lerántotta a leplet a 9x8 Le Mans Hypercar névre keresztelt autójáról, amelynek végleges festésében a szürke és fekete szín dominál, némi zöld kiegészítéssel.

A márka hosszú utat járt be, mire véglegesítette a gépet, a tesztek során számos különböző megjelenéssel tűntek fel. A Peugeot úgy döntött, a végleges verzióra nem szerel hagyományos hátsó szárnyat, a leszorítóerőt a Forma-1-es autókéhoz hasonló ground effect kialakítás szolgáltatja majd.

Bár korábban arról szóltak a hírek, hogy a Le Mans-i 24 óráson mutatkoznak be, a csapat most azt is megerősítette, hogy a szezon negyedik futamán csatlakozik a bajnoksághoz, amit július 10-én tartanak Olaszországban.

Még több F1 hír:

Mindez azt jelenti, hogy a francia gyártó a hatfordulós sorozat második felében vesz részt, a monzai bemutatkozás után elindulnak a fudzsi és a bahreini versenyen is.

A Peugeot utoljára 2009-ben tudott nyerni Le Mans-ban, majd két évig versenyzett még a legmagasabb szinten, mielőtt úgy döntöttek, hogy a WEC 2012-es újjászervezése előtt megszüntetik programjukat.

Peugeot 9X8

Peugeot 9X8

Fotót készítette: Peugeot Sport

Peugeot 9x8

Peugeot 9x8

Fotót készítette: Peugeot Sport

Peugeot 9x8

Peugeot 9x8

Fotót készítette: Peugeot Sport

Peugeot 9x8

Peugeot 9x8

Fotót készítette: Peugeot Sport

Peugeot 9x8

Peugeot 9x8

Fotót készítette: Peugeot Sport

Peugeot 9x8

Peugeot 9x8

Fotót készítette: Peugeot Sport

Peugeot 9x8

Peugeot 9x8

Fotót készítette: Peugeot Sport

Peugeot 9x8

Peugeot 9x8

Fotót készítette: Peugeot Sport

Peugeot 9x8

Peugeot 9x8

Fotót készítette: Peugeot Sport

Peugeot 9x8

Peugeot 9x8

Fotót készítette: Peugeot Sport

Peugeot 9x8

Peugeot 9x8

Fotót készítette: Peugeot Sport

Peugeot 9x8

Peugeot 9x8

Fotót készítette: Peugeot Sport

12

Az alakulat azt is bejelentette, hogy James Rossiter lesz Kevin Magnussen helyettese, hiszen a dán közvetlenül a Forma-1-es szezon előtt tért vissza korábbi munkaadójához a Haas istállóhoz. Rossiter mellett Jean-Eric Vergne, Paul di Resta, Loic Duval, Gustavo Menezes és Mikkel Jensen állnak rajthoz az autóval.

Ocon: Alonso cseppet sem olyan csapattárs, mint amilyennek mondják

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk F2: Domináns Drugovich-győzelem, ismét eldobta a Red Bull juniorja!
Következő cikk Egyetlen büntetőpontra van az eltiltástól a belga F2-es pilóta

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország