BRÉKING

A Ferrari is részt vesz a 2020/21-es LMP1-es szabályok megbeszélésein

A Ferrari is tagja azon gyártók csoportjának, akik az új LMP1-es szabályokat megalkotják a 2020/21-es FIA WEC szezonra.

#51 AF Corse Ferrari 488 GTE EVO: Alessandro Pier Guidi, James Calado

#51 AF Corse Ferrari 488 GTE EVO: Alessandro Pier Guidi, James Calado

Az olasz gyártó, akik a GTE Próban versenyeznek a WEC 2012-es újjászületése óta, érdekeltek lennének a GTP-ben is, vagyis emiatt vesznek részt a megbeszéléseken, melyek kialakítják a széria alapjait. Egyelőre a Ferrari még nem erősítette meg a részvételi szándékát a kategóriában.

Ferrari GT versenyzésért felelős igazgatója, Antonello Coletta a Motorsport.com előtt mondta el: "A többi gyártóval együtt ülünk az asztalnál, de azt egyelőre nem tudjuk megmondani, hogy érdekeltek vagyunk-e vagy sem."

"Először meg kell értenünk, mi fog történni, de ha az új kategória nem lesz olyan drága, akkor több gyártó is érdekelt lehet."

A Ferrari, akik öt évvel ezelőtt vették fontolóra, hogy induljanak az LMP1-ben, jelenleg aktív szerepet töltenek be a tárgyalásokban, melyen állítólag öt gyártó vesz részt. 

A Toyota és a McLaren komolyan érdeklődik a javasolt új kategória iránt, majd múlt héten az Aston Martin is csatlakozott hozzájuk

A Ford is részt vesz a megbeszéléseken az új globális motorsport igazgatójával, Mark Rushbrookkal, míg a Porsche elméletileg csak megfigyelőként van jelen.

A Ford szóvivője elmondta, hogy a vállalat "minden lehetőséget megvizsgál", mielőtt döntenének, hogy merre induljanak a jelenlegi GTE Pro kategóriás elkötelezettségüket követően. Egyelőre nem zárták ki azt sem, hogy maradnának a GTE Próban a Ford GT-vel. 

A szabályalkotók, vagyis az Automobile Club de l'Ouest és az FIA az LMP1 jövőbeni szabályait a le mans-i 24 órás verseny hétvégéjén szeretnék bemutatni.

Megtartanák a jelenlegi teljesítményszintet, csakhogy alacsonyabb költségek mellett, míg a gyártóknak megadnák a lehetőséget, hogy kialakítsák a saját prototípus gépüket a közúti sportautóik után.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A Michelin 79 millió forintnak megfelelő büntetést kapott, mert megszegte a WEC szabályait
Következő cikk Le Mans 24 óra: tesztel a mezőny a legendás futamra - 464 kép a helyszínről

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország