BRÉKING

Kubica ismét tesztelni fogja a Manor WEC-autóját

Robert Kubica nem tudja, hogy mi lesz a kimenetele az újabb tesztnek, mert szeretné, ha rendes munkát tudna nyújtani minden fronton, beleértve a Williamst is.

Robert Kubica, Williams

Fotót készítette: Glenn Dunbar / Motorsport Images

Kubica Aragonban egyszer már tesztelte a Ginetta G60-LT-P1-et februárban, de gondok adódtak a Mecachrome-motorral, így két kör után véget ért a programja, később már nem tudott ismét pályára hajtani. Mint kiderült, márciusban újabb teszt vár rá a Manor LMP1-es gépével, miután véget ért a második F1-teszt március 9-én. Azt egyelőre nem tudni, hogy mindez egy WEC-szezonba futhat-e ki Kubica számára. Hely van még, ugyanis a Manor két autót indít, de csak két versenyzőt szerződtettek eddig.

„Őszintén: nem volt időm gondolkodni ezen”- mondta a lengyel. „Eléggé elfoglalt vagyok itt, igen sok dolgom van. Át kell néznem a dolgot, nagyon sűrű a menetrend, tehát ha még bele kell vennem valamennyi versenyzést is, akkor az azt fogja jelenteni, hogy február közepétől Le Mans végéig kevesebb, mint 10 napot leszek otthon.”

„Biztosra kell mennem, hogy megfelelően tudom csinálni a dolgokat itt (a Williamsnél) és a versenyeken is. Nem akarom azt, hogy túl sok mindennel foglalkozzak és zűrös legyen”- mondta a krakkói.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Hülkenberg szerint Alonso kemény év előtt áll
Következő cikk Megérkeztek az első képek a Rebellion új LMP1-es autójáról

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország