McLaren: vissza a gyökerekhez, eltűntek a fodrok a hátsó szárny véglapjáról

A McLaren vezette be tavaly elsőként a látványos kialakítású szárnyvéglapokat, melyeket a síkból kiálló „fodrok” és a számos nyílás miatt lehetett könnyen beazonosítani. Szocsiban visszaálltak egy hagyományos kivitelre.

McLaren MCL33 rear wing

McLaren MCL33 rear wing

Giorgio Piola

Giorgio Piola F1-es technikai elemzései

Giorgio Piola technikai elemzései a Forma-1 világából. Minden, ami a technika, bepillantás a kulisszák mögé. Piola egy kimagasló újságíró a Forma-1 világából, a technika a szakterülete. Az olaszországi Genovában született, 1969 óta aktív részese a sorozatnak, miközben több ezer illusztráció fűződik a nevéhez, melyeket a világ legrangosabb autóverseny kiadványai vettek át.

Miközben egyes alakulatok próbálják sikeresen megvalósítani a maguk másolatát, a McLaren a hátraarc mellett döntött, és Szocsiban egy olyan kivitelt szereltek fel, amit rövid időre már Szingapúrban is láthattunk szabadedzésen. A brit csapat tavaly állt elő a merész kialakítású szárnyvéglapokkal a hátsó légterelőnél: a középső részen a síkból kiemelkedő és lefelé lógó fodrok sorakoztak egymás után.

Szocsiban már egy olyan szárnyat szereltek fel a kocsira, ami mellőzi ezeket, mondhatni homogén véglapokat kapott, és csak három darab horizontális nyílás sorakozik a felső részen. Alul egy új diffúzor figyelhető meg, melyen teljesen kiegyenesítették a három Gurney-bajuszt a felső perem mentén. Az alul sorakozó függőleges terelők kisebbek, mint általában lenni szoktak.

A McLaren számára nem ismeretlen jelenség a hajtáslánc túlmelegedése, ezért a motorborítás kialakításán is változtattak: nagyobb nyílásokat formáztak meg hátul, peremükön kis szárnyak találhatóak, lekövetve a burkolat ívét. Ezek segítik a meleg levegő távozását a karosszéria alól, fokozzák a szívóhatást.

McLaren MCL33, diffúzor

McLaren MCL33, diffúzor

Fotó készítője: Giorgio Piola

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Kulisszatitkok Szocsiból: Oroszországban Bottas dominál, Hamiltonnal ellentétben Vettel szívesen indulna az F2-ben
Következő cikk A Renault megvédte a „furcsa” döntését: a bokszban ülték végig a Q2-t

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország