Túlsúly az F1-ben: a Ferrari és a Red Bull is érintett?

Az FIA Világtanács három kilogrammal növelte meg az autók minimumtömegét a Forma-1-ben 2020-ról 2021-re. Az intézkedés meghozatalának célja az volt, hogy ne kelljen túl sokat költeniük a csapatoknak arra, hogy a kocsijukat minden áron könnyebbé tegyék.

Charles Leclerc, Ferrari SF1000

Fotót készítette: Mark Sutton / Motorsport Images

A Forma-1-es kocsik jelenlegi minimumtömege 746 kg. Ez az érték 1 kg-mal nőtt 2019-hez képest, mivel az FIA új előírása alapján a kocsiknak most már két üzemanyag-átfolyásmérő szenzort kell tartalmazniuk, hogy az FIA szigorúbban ellenőrizhesse a csapatokat – ugyanis a második szenzor értékeit csak az FIA látja.

Bár mivel idén még nem voltak versenyek a Forma-1-ben, így nincs teljesen megbízható adat arról, hogy pontosan mekkora lesz idén az autók tömege, viszont pillanatnyilag nagyon úgy tűnik, hogy egyáltalán nem az a probléma, hogy nem érnék el a kocsik a minimumtömeget, hanem sokkal inkább túllépik azt, azaz „túlsúlyosak”.

És valószínűleg ezért is vezethette be az FIA Világtanács a plusz 3 kg-ot 2021-re, ezzel 749 kg-ra emelve az új minimumtömeget. Az új minimumtömeg meghatározásában pedig főszerepet játszhatott az, hogy csökkentsék a csapatok költségeit.

Még több F1 hír:

Hiszen eddig az istállók messziről is könnyen látható pénzösszegeket költöttek el arra, hogy pár grammot spóroljanak egy-egy komponensen, annak a reményében, hogy pont a minimumtömeg körül „táncoljanak”, és hogy minél jobb legyen a kocsijuk egyensúlya.

A Motorsport.com olasz kiadása arról ír, hogy pletykák szerint legalább négy 2020-as autó nem éri el a 746 kg-ot, a 2021-es szezontól kezdve pedig az F1-nek az a terve, hogy ne legyen szükség a drága, egzotikus anyagok használatára, amelyek főleg a motorokban megtalálhatók.

Viszont ez érdekes, sokáig nem látott dolgot hozhat elő az F1-ben: akik eddig nem érték el a 746 kg-ot, azoknak szignifikáns mennyiségű pénzt kell költeniük arra, hogy elérjék azt, míg a skála másik oldalán elhelyezkedőknek az a célja, hogy minél közelebb kerüljenek ahhoz.

Könnyen lehet olyan autókat is találni, amelyek „túlsúlyosak”, például 5 kg-mal lépik át a minimumtömeget. Egy olyan pályán, mint Barcelona, például 10 kg 3 tizedmásodpercet jelent, tehát ha egy kocsi 5 kg-mal nehezebb, mint egy másik, azzal egy körben 1,5 tizedmásodpercet veszít. Ekkora teljesítményjavulást egy aerodinamikai csomag bevezetésével lehet elérni.

Max Verstappen, Red Bull Racing RB16

Max Verstappen, Red Bull Racing RB16

Fotó készítője: Andrew Hone / Motorsport Images

És miközben a Forma-1 folyamatosan az elkerülhetetlen tömegnövelés irányába halad, addig a versenyzők szívük szerint éppen a másik irányba mennének, és minél könnyebb kocsikat vezetnének. Lewis Hamilton és Sebastian Vettel is sokkal gyorsabban reagáló kocsit szeretne maga alatt tudni, viszont eközben 2022-től közel 800 kg-os monstrumokat kell kormányozniuk az F1 mindenkori pilótáinak az új biztonsági előírások és szigorúbb töréstesztek bevezetése miatt.

A pletykák szerint számos meetinget tartottak a csapatok a minimumtömeg felülvizsgálata kapcsán, és a Ferrari és a Red Bull szerette volna magasabban meghatározni azt a topcsapatok közül, rajtuk kívül pedig a Haas, az AlphaTauri és a Williams.

Az intézkedés ellen pedig leginkább a Racing Point lehetett, míg az aerodinamikai terhelés 10 százalékos csökkentése ellen – amelyet a 2019-es Pirellik megtartása miatt vetettek fel ötletként – a hírek szerint a Red Bull volt.


Sorozatunk következő részében a magyar versenypályát nézhetitek meg fordított vonalvezetéssel, ami ugyancsak egy érdekes kihívást jelenthetne a versenyzőknek és a csapatoknak a részben eltérő beállításokkal.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Az Aston Martin lehet az egyik legnagyobb nyertese az F1-es szabályok elhalasztásának
Következő cikk Óriási: Leclerc és a tökéletes carbonara (videó)

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország