Elemzés

Több F1-es istálló is áttért a Mercedes "okosfelnijére"?!

A Red Bull és a Williams is kipróbálta a lyukas távtartót a barcelonai téli teszteken, vagyis a Mercedes ellentmondásos hátsó kerékdizájnjához hasonló koncepciót vetettek be.

Mercedes-AMG F1 wheel rims and Pirelli tyres

Fotót készítette: Zak Mauger / Motorsport Images

A Mercedes a 2018-as szezon második felében fejlesztette ki a megoldást, melyet a bordázott hátsó felnivel párosítottak, hogy a hátsó abroncs hőmérsékletét kézben tarthassák.

Mivel az extra felületen további hőt tudnak összegyűjteni, így garantálhatják a kiegyensúlyozottabb hőeloszlást az abroncson, mellyel csökkentik a termikus kopás negatív hatását. 

A távtartó fő funkciója abban áll, hogy elősegítsék a légáramlást a felni keresztül, és ami a legfontosabb, hogy valamennyi hőt "kipumpáljanak" belőle. 

Bár a szakértők úgy vélik, egy verseny során mindez csupán néhány Celsius-fokért felel, az abroncsot ezzel akkor is a működési tartomány csúcsán tarthatják. 

A téli teszteken a Red Bull és a Williams is bevetette a saját megoldását, hogy előrelépjenek a gumimenedzsment terén. 

A Williams a Mercedes tavalyi kialakításához képest nagyobb méretű lyukakkal ellátott távtartót alkalmaz. A britek ellenben öt nagyobb nyílást alkalmaznak, hogy komolyabb hatást csaljanak ki a rendszerből. 

Ezt kombinálták a Mercedes-féle felni módosított verziójával, mely a külső oldalon számos megemelt szekciót tartalmaz. 

A Red Bull is számos lyukat alakított ki a távtartóban, habár mindezt a saját bordázott felnijükkel párosították - vagyis kevésbé drámaian növelik a kerék felületét.

A csapat az autó elejénél is egy hasonló rendszert fejlesztett ki, miután a fotósok számos lyukra leltek az első kerék belső oldalán.

További híreink:

Mivel a 2019-es szabályok betiltják a befújt első tengelyt, így ha egy hasonló megoldást helyeznek el elöl, akkor azzal esetleg megkerülhetik a szabályokat. (A Ferrari erre tett kísérletet múlt héten, igaz, nem távtartó, hanem egy karbonbetét révén.)

Miután a tavalyi Mexikói Nagydíj előtt a Ferrari tisztázta az előírásokat az FIA-val, az irányítótestület arra jutott, a rendszer nem minősül mozgó aerodinamikai eszköznek, vagyis zöld utat adtak neki - bár a Mercedes ezt követően mellőzte a koncepció használatát. 

A Ferrari szintén bevetett egy bordázott hátsó felnit az első téli teszten, de azt egyelőre nem tudjuk, hogy kísérletezett-e a fent említett lyukas távtartóval.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Kiderült: „kéziféket” takar az extra kar Vettel kormánya mögött
Következő cikk A Ferrari uszonyokkal tűzdelte az SF90 padlólemezét

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország