Technikai elemzés: így finomította új ötletekkel az MCL60-at a McLaren

A hétfői bemutatódömping első körében került le a lepel a McLaren MCL60-ról, amelyet már részletesebben tudott a tavaly átvett koncepciók köré optimalizálni a wokingi alakulat.

McLaren MCL36 and McLaren MC60 comparison

A McLaren a 2022-es Forma-1-es szezont két egyedi ötlettel kezdte, azonban az év első felében gyorsan kiderült, hogy egyik sem állja meg a sarat a Red Bull és a Ferrari vezette élmezőnnyel szemben.

A keskeny, előző szabályrendszer divatjának megfelelő oldaldobozt gyorsan lecserélték a Red Bull Coanda-rámpás elrendezésére, míg az egyedi padlólemezüket, amihez hasonlót csak az Alfa Romeo készíttet, és amely az utascella alól egy keskeny csatornán megpróbálta a padlólemez tetejére vezetni az áramlatokat, csak a Szingapúri Nagydíjon váltották le.

A 2023-as szezon előtt azonban hozzáláthattak, hogy a vadiúj utascellával és a hűtőrendszer átpozicionálásával már tudatosan ennek a koncepciónak megfelelő autót készítsenek.

A legszembeötlőbb változás a McLaren autóján is az új oldaldoboz, aminek kialakításához a McLarennek is a padlólemezbe kellett süllyesztenie az alsó oldalsó ütközőzónát jelentő SIS-csövet.

McLaren MCL60 sidepod inlet comparison

McLaren MCL60 sidepod inlet comparison

A McLarennél keverednek az eddig bemutatott autók közül a legjobban a 2022-ben megismert dizájnelemek. A csapat már tavaly elkészítette a Red Bull oldalsó légbeömlője alapján a saját változatát, amelyet tovább csiszoltak az idei évre.

A mélyen alávágott, széles, hosszú Conda-rámpa érdekességei azonban csak a beömlő után kezdődnek. A Red Bull előző évi autójához hasonlóan a McLaren is megtöri az oldaldoboz vonalát, amivel oldalra terelik az első kerék generálta turbulens levegő irányába a levegő egy részét.

McLaren MCL60, detail top view

McLaren MCL60, detail top view

Photo by: McLaren

Ezután azonban a Ferrari és az Alpine megoldásait kombinálva magas vállakkak határolják a Coanda-rámpa további részét, amit számos hűtőkopoltyúval alláttak. Az oldalszekrény vonalát ezután ők is lehúzzák a padlólemezhez, nem tartják azt magasan, mint tavaly a Ferrari és idén eddig a Haas.

McLaren MCL36 and McLaren MC60 comparison

McLaren MCL36 and McLaren MC60 comparison

Fotó készítője: McLaren

2022-ről megtartották az „ágyú” motorborítást, amivel a derékszárny felé vezetik a hűtésre használt levegőt, így lejjebb a McLaren esetében is nagyon keskeny lett a kólásüveg-nyak terület, ahonnan a diffúzor fölé próbálják irányítani az áramlatokat.

McLaren MCL36 and McLaren MC60 comparison

McLaren MCL36 and McLaren MC60 comparison

Fotó készítője: McLaren

A közzétett rendeképeken a Venturi-csatorna külső, megnagyobbított terelőelemétől eltekintve nem mutatott új aerodinamikai elemeket a McLaren, a padlólemez szélét, az első és a hátsó szárnyat is 2022-ből kölcsönözték.

A hátsó felfüggesztés esetében a saját sebességváltó-ház készítésével kitartottak a tolórudas kialakításnál, elöl pedig a vonórúdnál, azonban a felső lengőkarokat még magasabbra, az orr tetejére pozícionáltak.

McLaren MCL60, detail front suspension

McLaren MCL60, detail front suspension

Photo by: McLaren

Amíg nem láttuk pályán az autót, és nem hallottuk a pilóták visszajelzéseit, nehéz külsősként véleményt mondani a McLarenről, de szerencsére ők megtették helyettünk: Andrea Stella csapatfőnök meglepő őszinteséggel mondta, hogy elégedetlenek a most prezentált csomaggal, és már az év negyedik versenyére, az Azeri Nagydíjra komolyabb fejlesztésekkel készülnek.

Különösen érdekes, hogy ez szöges ellentétben áll a középmezőny másik feltörekvő, nagy beruházásokat végső csapatával, az Aston Martinnal, ahol az F1.com jelentése szerint nagyon elégedettek az új autó szélcsatornás és szimulátoros teljesítményével. Az Alpine-nal, a Haasszal és az Alfa Romeóval kiegészülve idén is fantasztikus csatákra számíthatunk a középmezőnyben.

Matt Somerfiels és Giorgio Piola közreműködésével.

Korábbi elemzéseink a 2023-as autókról:

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Technikai elemzés: így gyűjtött inspirációt a topcsapatok megoldásaiból az FW45-re a Williams
Következő cikk Technikai elemzés: a Ferrari legérdekesebb újdonságai az SF-23 F1-es autón

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország Magyarország