Renault F1 2018 Vs. Renault F1 2019: összehasonlítás

megosztás
hozzászólás
Renault F1 2018 Vs. Renault F1 2019: összehasonlítás
Szerző:
Társszerző: Lakatos István
2019. febr. 12. 13:39

Elkészült a Renault F1 Team tavaly és most bemutatott autójának első összehasonlítása, ami leginkább az első szárnyra összpontosul.

A Haas, a Toro Rosso és a Williams után a Renault volt a következő, mely megtartotta az év eleji bemutatóját. Ez volt az első olyan nyilvános esemény, melyen Daniel Ricciardo és Nico Hülkenberg együtt mutatkozott a média előtt. Előtte csak a gyárban készült képeket, felvételeket láthattunk az új párosról.

A Renault két részletben prezentálta az idei évet – egyrészt a helyszínen is bemutattak egy autót az új első szárnnyal, valamint megkaptuk a hivatalos képeket, melyek alapján elkészítettük a szokásos összehasonlításunkat.

Fontos megjegyezni, hogy ezek az összehasonlítások a csapat által bemutatott első verziók alapján készülnek el, miközben pontosan tudjuk, hogy sok esetben a barcelonai teszteken már más autók jelennek meg. Nyilvánvalóan egyik csapat sem szeretné felfedné a nagyobb titkait.

A Renault is hasonlóan tett, mely leginkább a robusztus első szárnyával hívta fel magára a figyelmet az R.S.19 kapcsán, aminek az elődje tavaly a negyedik helyen fejezte be a bajnokságot. Idén a cél hasonló lehet, de a gárda mindenképpen közelebb szeretne kerülni az élmezőnyhöz. A nagy kérdés, hogy a Red Bull mit hoz össze a Hondával, mert ha a japánok motorja nem lesz kellően versenyképes és megbízható, még egy konstruktőri harmadik hely is kinézhet a franciáknak.

Oldalról

 

 

Felülről

 

Oldalról - 2

 

 

Első szárny

 

 

Szárny - közeli

 

 

Videón az autó

Következő cikk
Toro Rosso 2018 Vs. Toro Rosso 2019: íme a különbségek

Előző cikk

Toro Rosso 2018 Vs. Toro Rosso 2019: íme a különbségek

Következő cikk

Kakasülő és postaláda: technikai részletek a Renault RS19-ről

Kakasülő és postaláda: technikai részletek a Renault RS19-ről