Kormányozható hátsó kerekeket szimulál a Mercedes futóműve?

Zajlik a találgatás arra vonatkozóan, minek tudható be a Mercedes „feltámadása”, mely Monza óta zsinórban nyeri a versenyeket, mindezt vonalvezetéstől és gumikeverékektől függetlenül. Lehet, hogy a megoldás a hátsó futóműben (is) keresendő.

Rear brake duct detail on the Mercedes AMG F1 W09

Fotót készítette: Giorgio Piola

A Ferrari mintha elvesztette volna a fonalat a szezon második felvonására, miközben a Mercedes feltámadt, saját bevallásuk szerint megértették a W09-et – ez is lehet az elmúlt hetek egyik olvasata. A riválisok GPS-adatai szerint két nagydíj óta elillant a Ferrari egyenesekben nyújtott előnye, míg az FIA egy új, második szenzorral látta el a Ferrari-hajtáslánccal szerelt autókat - számolt be az auto motor und sport -, ami az energiaáramlást méri, hogy biztosra menjenek, semmi szabályellenes sem történik a kocsikban.

A Mercedes sikeresen vetett be olyan fejlesztéseket, mint a hőcsapdaként is működő hátsó felni, vagy a felni mögött „rejlő”, konkáv kialakítású kerékdob, melyekkel a gumikezelés rejtelmeit oldották fel. A Ferrariról sem restek másolni, ezt Szocsiban mutatták meg azzal, hogy két „hattyúnyak” tartotta a hátsó szárny főprofilját. Toto Wolff nemrég azzal magyarázta a formajavulást, hogy Spában ugyan kikaptak, de nagyon sokat tanultak belőle, legyen szó a gumikezelésről és a kigyorsításokról.

Szocsiban fény derült valami másra is: a csapat új felfüggesztést alkalmazott hátul. A változást nem könnyű észrevenni szabad szemmel, ugyanis a kinematikát érinti, ami rejtve marad a váltóban. Az alakulat egy olyan, hidraulikán alapuló rendszert alkalmaz, ami próbálja kontrollálni a hasmagasságot és a menet közben fellépő rázkódást, hiszen minél konstansabb a hasmagasság, annál könnyebben tudnak leszorítóerőt generálni a megfelelő pontokon.

Úgy tűnik, James Allison és kollégái ennél is továbbmentek, és úgy viselkedik a Mercedes W09 hátsó tengelye, mintha kormányozhatóak lennének a kerekek, legalábbis ezt „szimulálják” a megoldással. A szimuláció kifejezés nem véletlen, hiszen az ilyen rendszerek, avagy a hátsókerék-kormányzás alkalmazását tiltják a szabályok. Az ötletet anno a Benetton B193B-n fejlesztették ki és alkalmazták elsőként, méghozzá a Japán GP szabadedzésén, Michael Schumacherrel a volán mögött, de sosem vetették be élesben.

Ahhoz, hogy az elgondolás tökéletesen működjön és valóban szimulálják vele a hátsókerék-kormányzást, számos alrendszer tökéletes összhangja szükséges: hidraulikus felfüggesztés, brake-by-wire, differenciálmű, és a motorprogramozás.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Csak egyetlen féktáv jelent komoly kihívást a Japán Nagydíj helyszínén
Következő cikk A Ferrari tempóelőnye már a múlté: az FIA második szenzora miatt?!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország