Nyolc technikai fogás, ami lökést adott a Mercedesnek Ausztráliában

A tesztek végeztével egyöntetűen a Ferrarit tartották az első erőnek, ehhez képest a Mercedes kettős győzelemmel kezdte az évet, a harmadik helyen pedig egy Red Bull végzett. A címvédő csapat több ponton is módosított a W10-en az első nagydíjra, ezek közül mutatunk be párat galéria segítségével.

Mercedes AMG F1 W10 nose detail

Mercedes AMG F1 W10 nose detail

Giorgio Piola

A Ferrarinál az jelentette a probléma gyökerét, hogy nem tudtak kellően nagy leszorítóerőt generálni a kocsi elején, ami kompromisszumot követelt a beállításban, és a láncolat eredményeként nem tudták kiaknázni a gumikban rejlő teljesítményt.

A Mercedes számára ismerős mumus a gumikezelés és annak problémája, hiszen az utóbbi években gyakran küzdöttek nehézségekkel ezen a fronton. Melbourne-ben sikerült rögtön munkára fogni az abroncsokat, ráadásul a kívánt működési tartományon belül voltak velük. Ez betudható annak is, hogy fekszik a W10-nek az Albert Park, a körülmények is a kezükre játszottak, de nagyon fontos tényező, hogy több fejlesztést is előrehoztak, nem várták meg velük a Kínai Nagydíjat.

Az első szárny mint csatamező

Az első szárny mint csatamező

Fotót készítette: Mark Sutton / Motorsport Images

Két iskola figyelhető meg a 2019-es első szárnyak átfogó koncepcióját illetően – a Mercedes és a Ferrari a két végletet képviseli ezek esetében. Igazából egyik út sem rendelkezik olyan kimagasló előnnyel, amivel a másik nem, tekintettel arra, hogy szerteágazó körülmények között kell működniük, de mint azt korábban is láthattuk már, kétségtelen, hogy egy ponton konvergálni fognak egymással.
Módosított véglap

Módosított véglap

Fotót készítette: Jerry Andre / Motorsport Images

A B specifikációjú Mercedes esetében, ami a második teszten érkezett, kivágtak egy darabot a véglap hátsó sarkából, miközben változott a szárny alatt húzódó idomok pozíciója, valamint a talapzaton is módosítottak. Ausztráliára módosította a Mercedes az egymás felett sorakozó terelőlapok külső szekcióját, tették mindezt ad hoc módon, és egy olyan pályán, ahol jobb, ha alacsonyabb pozícióban vannak a terelők. Ez módosítja a légáramlás viselkedését – a mérnökök célja egyértelműen abban állt, hogy igazítsanak a kerék által generált légörvények formáján, ezzel javítva a lefelé igyekvő légmozgást.
Nagyobb lett az első fékhűtés beömlője

Nagyobb lett az első fékhűtés beömlője

Fotót készítette: Giorgio Piola

A Mercedes ügyet sem vetett a fékhűtésre vonatkozó új szabályokra, miután kis szárnyelemeket helyeztek el rajta, habár ezek kisebbek, és a fékburkolat alsó szekcióján találhatóak (kék nyíl). Az is segíti őket ebben, hogy konkáv formát kapott a borítás, hogy kijátsszák a vonatkozó szabályokat. A Mercedes egy sokkal nagyobb hűtőnyílást alkalmaz az idei szezonban, ami furcsa döntés, tekintettel arra, hogy betiltották a befújt tengelyeket, és korábban sosem érezték szükségesnek, hogy ilyesmivel éljenek. Miután az új szabályokkal nehezebb kifelé terelni a levegőt, a Mercedes egy olyan megoldással állt elő, ami egyféle középutat jelent.
Kifelé pipázó csövek

Kifelé pipázó csövek

Fotót készítette: Giorgio Piola

Ebből a fotóból azt a következtetést lehet levonni, hogy a Mercedes arra használja a nagyobb beömlőt, hogy a rendszerben lévő csövek segítségével a felni külső oldalán át távozzon a levegő. Ez a trükk nem lesz olyan erőteljes, mint amilyen a befújt tengely volt előtte, de segíthet a légmozgás kontrollálásában, miután az első szárny veszített ezen képességéből. Annak érdekében, hogy mérsékeljék a nagyobb beömlő légmozgásra gyakorolt negatív hatását, egy „gumós” burkolatot használnak a pushrod külső részén (nyíllal jelölve az előző illusztráción).
Extra lapka az oldaldoboznál

Extra lapka az oldaldoboznál

Fotót készítette: Dirk Klynsmith / Motorsport Images

Ez nagyon apró változtatásnak tűnhet, de azért, hogy a legtöbbet hozzák ki a felfelé irányuló légmozgást ért változtatásokból, a csapat egy további lapkát helyezett el a padlólemez élénél (piros nyíl), ettől stabilabb az áramlás, miközben a légmozgás elhalad az oldaldoboz mentén.
Pod Racer, de nem Star Wars

Pod Racer, de nem Star Wars

Fotót készítette: Giorgio Piola

Érdekesre sikerült a DRS aktiválásért felelős szerkezet tokja, miután cikkcakkos lett a kilépőéle. A Mercedes ugyanilyen kialakítású sávokat használt az első és a hátsó szárnyon is, hogy fokozzák a teljesítményt. A tokot mindig úgy tervezik meg, hogy a lehető legsemlegesebb legyen az aerodinamikát illetően, mert nem kívánt hatással lehet a hátsó szárny teljesítményére. A rovátkáknak mintegy csillapító szerepe van, miután a légáramlás igen kaotikussá tud válni a tok körül, tekintettel az általában tompa kilépőélre. A csapat problémásnak láthatta mindezt 2019-ben, hiszen mélyebbek lettek a szárnyak, a DRS pedig erőteljesebb.
Légörvény-generátorok

Légörvény-generátorok

Fotót készítette: Zak Mauger / Motorsport Images

Azt sem szabad figyelmen kívül hagynunk, hogy nagyobb terhelésnek van kitéve a hátsó szárny, hiszen a csapatok nem használhatják a sarkaknál fellépő légörvények egybefűzéséért felelős, zsaluszerű nyílásokat, melyek a véglapok elejénél voltak. A nagyobb terhelés abból fakad, hogy a levegőt egy sokkal ingatagabb örvényre „zúzzák szét” a véglap és a terelőlap találkozásánál – ez kreálja a fenti képen megfigyelhető csíkot.
Idén már lefelé terelnek

Idén már lefelé terelnek

Fotót készítette: Mark Sutton / Motorsport Images

Miközben a régi DRS-tok üregénél lapos volt a felület, az új, immár csipkés verzió lefelé ejt, a felső terelőlap „homlokzatára”, amiből azt lehet sejteni, segítő kezet nyújt annak érdekében, hogy még jobban sikerüljön a légmozgás és a terelőlap „találkozója” – az megszokott tény, hogy átmenetileg veszteség keletkezik a leszorítóerőben, amikor csukják a DRS-t fékezés alatt, ami egyben kibillenti a kocsi egyensúlyát.
8

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Így áll az egyéni pontverseny Bahrein előtt – Bottas életében először vezeti
Következő cikk Ha nem lesznek elégedettek a változásokkal, a McLaren elhagyhatja az F1-et

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország