Nem semmi, három fejlesztési csomagot vonhat össze a Renault az Osztrák Nagydíjra

A Renault F1 Team egy nagyon átfogó fejlesztési csomaggal állhat elő a közelgő Osztrák Nagydíjra, és az első futamokra, amik a pótalkatrészek miatt veszélyesek is lehetnek.

Nem semmi, három fejlesztési csomagot vonhat össze a Renault az Osztrák Nagydíjra

Azt már egy ideje tudhatjuk, hogy a Mercedes, a Ferrari, a Red Bull, a McLaren, az AlphaTauri, az Alfa Romeo és a Racing Point milyen fejlesztésekkel készül, míg a Haas arra vár, hogy bejelentsék a naptár többi részét.

Még több F1 hír:

A Renault F1 Team kapcsán eddig nem sok hír látott napvilágot, hogy mivel is készülnek a folytatásra, de most kiderült, hogy a franciák sem vettek vissza. Hónapokkal ezelőtt a csapat megerősítette, hogy idén egy agresszív fejlesztési tervet készülnek megvalósítani.

A koronavírus közbeszólt, így a Renault-nak is változtatnia kellett a tervein, de folytatták a munkát a fejlesztéseken, amiket Vietnamra, Hollandiára és Spanyolországra terveztek. Ezeket a fejlesztéseket most összevonják a jövő heti Osztrák Nagydíjra.

„Úton vannak a fejlesztések.” - mondta a Renault F1 Team ügyvezető igazgatója, Cyril Abiteboul a hivatalos sajtóeseményen a kiválasztott médiaképviselőkkel, akik között a Motorsport.com is ott lehetett.

Abiteboul megerősítette, hogy a fentebb említett három futamra tervezett csomagot valóban összevonják, és ennek érdekében óriási erőket mozgattak meg, mert már nem maradt sok idejük az évadnyitó Osztrák Nagydíjig.

 

Fotó készítője: Sam Bloxham / Motorsport Images

Az új terv tehát az, hogy ezek a fejlesztések ott legyenek Daniel Ricciardo és Esteban Ocon autóján, tehát a Mercedes és a Red Bull után a Renault is egy átfogó csomaggal készül, amivel versenyben lehetnek a negyedik helyért.

„Ezeket a versenyeket nyilvánvalóan nem tartották meg, de a teljesítmény várhatóan adott lesz Silverstone-ben.” - mondta a francia szakember, aki szerint az is fontos, hogy az új fejlesztések mellett kellő tartalékalkatrésszel is rendelkezzenek, hiszen három egymást követő nagydíjon kell majd rajthoz állniuk.

„Nem szeretnénk nagy elvárásokról beszélni, mivel tudjuk, hogy tavaly az autónk nagyon, nagyon rossz volt. Csak remélni tudjuk, hogy az most valamivel jobb lesz. A téli tesztek alapján még mindig nem ismerjük teljes mértékben az autónk versenyképességét. Nem akarok túl sokat mondani ezen a ponton.

„Nyilvánvalóan óriási elégedettség tapasztalható amiatt, hogy ezeket az alkatrészeket el tudjuk készíteni mennyiségileg, mivel mindannyian tudjuk, hogy Spielberg súlyos hatással lehet az autókra, még akkor is, ha néhány kerékvetőt eltávolítottak.”

„Szükségünk van egy bizonyos mennyiségre, és egyes alkatrészekre, amik a reményeim szerint valódi teljesítményt nyújtanak majd az autó számára.”

A versenyzők bizakodóak, és nemrég Ricciardo azt mondta, a sűrű középmezőny rettentően izgalmasnak ígérkezik, ahol akár tizedmásodpercek dönthetnek. A McLarenhez aláírt ausztrálnak azonban jók a megérzései, és úgy gondolja, versenyképesek lehetnek.

megosztás
hozzászólás

Ajánlott videó:

A Brembo nem küld ki technikai szakembereket az Osztrák Nagydíjra
Előző cikk

A Brembo nem küld ki technikai szakembereket az Osztrák Nagydíjra

Következő cikk

A McLaren ugyan fontos fejlesztési zsetonokat veszít, a legerősebb motorral folytathatják

A McLaren ugyan fontos fejlesztési zsetonokat veszít, a legerősebb motorral folytathatják
Hozzászólások betöltése