Nem csak a kényszer nyomai figyelhetőek meg a Williams FW42-őn

A Williamsnek két ponton is módosítania kellett a 2019-es gépen, hogy az eleget tegyen a szabályoknak és használhassák a szezonnyitón, de mindezek mellett még egy kisebb fejlesztés is felkerült a kocsira Melbourne-ben.

Williams FW42 bodywork

Fotót készítette: Giorgio Piola

Mint ismeretes, a Williamsnek módosítania kellett a kocsin a barcelonai teszteket követően, miután az két ponton is ellentmondott az érvényes reguláknak.

Az egyik kifogás az első felfüggesztés alsó lengőkarját érintette, melyen feltűnt egy hetedik elem – miközben csak hat megengedett. A visszapillantók kitámasztásával is gond volt, ugyanis a cockpit felől érkező idomok finoman szólva is jelentős aerodinamikai tényezők voltak, elősegítve az áramlatok kifelé történő terelését, maximalizálva ezt a hatást.

A csapat átalakította a vitatott idomot, ami immár a Toro Rosso által alkalmazott dizájnra hajaz: továbbra is körbefogja a visszapillantót, de sokkal konvencionálisabb, mintegy keretet ad a tükörnek. Továbbra is az aerodinamikát tartották szem előtt és próbálnak némi teljesítményt kicsikarni a tükörből, de közel sem olyan nagy mértékben, mint előtte.

Williams Racing FW42

Williams Racing FW42

Fotó készítője: Giorgio Piola

A fenti átalakítások mellett „szabadfogás” is van az FW42-őn: felkerült egy T-szárny a motorborítás hátsó részére. A Giorgio Piola által készített fotón megfigyelhető az elem kialakítása, amit két ponton rögzítettek a motorborítás hátsó éléhez – az alsót egy nyúlvány segítségével oldották meg.

A profil középső részét lefelé hajlították, javítva az áramlást a kipufogó szekciójában: habár mindez némi felhajtóerőt generál, a kipufogóból kifelé cirkuláló légáramlást lefelé lehet terelni, a hátsó energiaelnyelő struktúra végén lévő kis „bajuszra”.

Kifelé haladva a szárnyprofilt megdöntötték, amivel leszorítóerőt generálnak, míg sarkait lefelé hajlították, ezzel szűkebb és kompaktabb légörvényeket alakítanak ki, hogy minimalizálják a légellenállást. Ezeket a légörvényeket arra is lehet hasznosítani, hogy fokozzák a szívóhatást a hátsószárny erre hivatott felületén, erősítve az alacsonyabb nyomású területet az alsó részen.

Williams FW42, diffúzor, részlet

Williams FW42, diffúzor, részlet

Fotó készítője: Erik Junius

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk 25 gomb és kapcsoló a Mercedes F1-kormányán, ami 80 óra alatt készül el
Következő cikk A Racing Point tartotta magát az adott szóhoz a fejlesztések tekintetében

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország