Módosítások Austinban az F1-es pálya minősége miatt

Szombatra két kanyarban is módosításokat eszközöltek Austinban, miután a pálya igen sok kritikát kapott az aszfalt miatt. Egyes helyeken azonban nem lehetett mit tenni, így a kihívás továbbra is adott.

Lewis Hamilton, Mercedes AMG F1 W10

Lewis Hamilton, Mercedes AMG F1 W10

Glenn Dunbar / Motorsport Images

Az Amerikai Nagydíj szervezői és az FIA reagáltak a kritikákra, amiket a versenyzők fogalmaztak meg a pénteki edzésnap ideje alatt. Többen veszélyesnek nevezték a pályát, amiért az nem egy helyen igen nagy dudorokat tudhat magán, mely balesetet is okozhat. Egyes versenyzők számára fájdalmas volt az FP1 és az FP2, olyan ütéseket kaptak a volán mögött ülésükben. 

A spanyol média is készített egy videót a körülményekről, amik valóban nem ideálisak. Erre próbáltak meg most reagálni a szervezők és a szövetség emberei. A német Auto Motor und Sport jelentése szerint az 1-es és a 9-es kanyarnál az aszfaltot megpróbálták kiegyenlíteni, de más dudorok esetében nem tudtak mit tenni, mivel az aszfaltréteget korábban már tömörítették, és az túl vékony a csiszoláshoz. 


A következő videós anyagban virtuálisan járhatjuk be az austini versenypályát, mely 2012-ben mutatkozhatott be a Forma-1-ben. Egy hajtósabb kör a Williams autójával.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A Haas feláldozta a délutánt az új első szárny miatt
Következő cikk Hivatalos: nagyon nagy nevet fogott a Renault – Fry a fedélzeten!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország