Milyen titkokat fedett fel a Ferrariról Vettel balesete?

Egy Forma-1-es autó legnagyobb részleteit megtekinteni nem egyszerű dolog, különösen azon területeken, ahol a rengeteg aerodinamikai elem közé könnyen el lehet rejteni dolgokat.

The damaged car of Sebastian Vettel, Ferrari SF1000, on a truck

The damaged car of Sebastian Vettel, Ferrari SF1000, on a truck

Mark Sutton / Motorsport Images

Azonban a hétvégén, amikor a Ferrari néhány kisebb fejlesztést hozott annak reményében, hogy a jövőben nagyobb teljesítményt sajtoljanak ki autójukból, az SF1000 néhány részletét sikerült meglesni, miután Sebastian Vettel az időmérőn összetörte az autóját.

A leszakadt első szárny miatt a bámészkodóknak esélye volt megtekinteni a bonyolult orrkúp és köpenykialakítást, amely eddig nem volt ennyire egyértelmű. A Ferrari múlt héten világossá tette, hogy az Oroszországban látott módosítások aprók és nem javítják meg az SF1000-es alapvető hibáit.

Még több F1 hír:

Míg a szocsi újdonságok inkább arról szóltak, hogy a csapat megértse, milyen irányba induljanak, az újonnan hozott egyes alkatrészek azért merőben elütnek a régiektől. Az autó elején a Ferrari továbbra is a szélesebb orrkúppal operál, amely már 2016 óta szolgálatban van, a csúcsban végletesen elkeskenyedve, ami a szabályok miatt szükséges.

Ez merő ellentéte annak, amit a Mercedes csinál, akik egy kerekebb orcsúcsot használnak keskeny tartókkal, amelyek egy karcsúbb orrkúpba tűnnek át, ezzel több helyet hagyva alatta a saját köpenyváltozatuknak.

Ferrari SF90, front wing comparsion

Ferrari SF90, front wing comparsion

Fotó készítője: Giorgio Piola

Ferrari SF90, front nose under

Ferrari SF90, front nose under

Fotó készítője: Giorgio Piola

 

Annak érdekében azonban, hogy az autó középső részét hasonló módon tudják kihasználni, a Ferrari egy éket adott az orrkúphoz a tavalyi Szingapúri Nagydíjon. Ez egy új áramlási útvonalat hozott létre az autó alatt annak érdekében, hogy míg megszelidíti az autót még az első tengelyt is kicsit nagyobb terhelésnek vesse alá.

Ferrari SF1000 nose inlet detail

Ferrari SF1000 nose inlet detail

Fotó készítője: Giorgio Piola

Oroszországban az orrkúp és az ék is kissé módosultak annak érdekében, hogy az orrcsúcs melletti, légbeömlővé váló réseken átfutó levegő irányát módosítsák. Az ék belépőéle egy kicsit már alacsonyabban ül, hogy segítse a levegő befutását a légbeömlőkbe, míg módosít azon, hogy az áramlatok és a velük járó nyomás hogyan épülnek föl alul.

Ferrari SF1000 turning vanes detail

Ferrari SF1000 turning vanes detail

Fotó készítője: Motorsport Images

Mercedes W10 front wing

Mercedes W10 front wing

Fotó készítője: Giorgio Piola

Mindeközben az, hogy a Ferrari továbbra is ilyen jellegű orrkúpot használ, azt jelenti, hogy egy komplex, kanyarított lapátstruktúrára van szükségük mind az orr hátsó felén és a váz alján. Összehasonlításképpen, a Mercedes megoldásánál a köpeny hátrébb indul és így benyúlik abba a részbe is, amit az SF1000-esnél már ezek a hajlított lapok uralnak.

Most, hogy Vettel összetörte az autóját az időmérőn, van pár változás ezen a területen, amit nem lehet nem észrevenni, mivel a sérülések miatt sokkal jobban szemügyre lehetett venni a tréleren ezt a területet is.

A kanyarított lapátok vázhoz kapcsolódásánál további három sor lapka tűnt fel, amelyek között felül egy ív húzódik, így egy L-alakot képezve (A fenti képen baloldalt, a kis körben piros nyíllal jelölve).

Haas F1 Team VF-19 turning vanes detail

Haas F1 Team VF-19 turning vanes detail

Fotó készítője: Giorgio Piola

Red Bull Racing RB 16 front wing comparsion

Red Bull Racing RB 16 front wing comparsion

Fotó készítője: Giorgio Piola

Ez az elem némileg hasonlít partnercsapatukhoz, a Haashoz, akik tavaly Spanyolországban mutattak be egy hasonló megoldást (fent balra), míg a Red Bull ugyanennek a területnek a tetejére csak egy ilyen lapot tett.

Ferrari SF1000 rear wing endplate comparison

Ferrari SF1000 rear wing endplate comparison

Fotó készítője: Giorgio Piola

A hátsó szárny is új designt kapott múlt hétvégén, amely elsősorban a Mercedestől vett át dolgokat. A véglap felső részén hátul új, lépcsős élek láthatóak, míg alatta vékonyabb lett a lap, hogy a felcsapódó áramlatoknak nagyobb szerepe legyen.

Úgy tűnik, a Ferrari azonosította az SF1000 terveinek egyes hibás elemeit és némi változással szeretnének ezen javítani rövid távon, amíg egy robusztusabb csomaggal nem tudnak jelentkezni.

A fejlődés jeleit a szezon második felében kellene majd látnunk, de az elsődleges cél 2021-re javítani a csapat esélyeit, amikor a fejlesztési zsetonoknak hála új motorral, üzemanyaggal és kenőanyaggal is jelentkezhetnek, ami segíthet összekaparni néhányat a tavaly óta elhagyott lóerőkből.

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk A McLaren döntött: Norris a versenyen is használni fogja az új, Mercedes inspirálta orrot!
Következő cikk A Red Bull feltűnésmentes fejlesztései, amik segítettek feljönni a Mercedes nyakára

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország