Elemzés

Mi áll az FIA motorokra vonatkozó technikai direktívái mögött?

A Motorsport.com szakírója, Jonathan Noble ezúttal arról írt elemzést, hogy mi állhatott az FIA technikai direktíváinak bevezetése mögött. Röviden: az FIA szeretné megakadályozni, hogy a csapatok megkerüljék a szabályokat.

Ferrari engineers work on Sebastian Vettel's Ferrari SF1000

Fotót készítette: Mark Sutton / Motorsport Images

Amikor a Forma-1-es csapatok levesládái tele vannak az FIA által küldött technikai direktívákkal, amelyek az erőforrásokra vonatkoznak, sokan elkezdtek spekulálni arról, hogy mi válthatta ki ezt.

Még mindig friss emlékeink lehetnek arról, hogy az FIA a barcelonai tesztek utolsó napján bejelentette, hogy lezárták a Ferrari 2019-es motorjának vizsgálatát, és titkos megállapodást kötöttek az olasz alakulattal – az információk ismeretében nehéz azt hinni, hogy nem fog össze egymással a két dolog.

Sokan azt gondolták, hogy a technikai direktívák mögött a Ferrari áll. Hiszen az FIA-val való megállapodásuk részét képzi a technikai elkötelezettségük is, amelynek értelmében segíteniük kell a motorok szabályozásában a Forma-1-et a következő szezonokban.

Az érvelés ellen szól ugyanakkor, hogy a szabályzatba pontosan azok a dolgok kerültek, amelyeket a Ferrari két riválisa, a Red Bull Racing és a Mercedes kért az FIA-tól tavaly. Valószínűleg mindkét érvelésben van igazság.

Még több F1 hír:

Az FIA úgy döntött, hogy megpróbál minden követ megmozgatni annak érdekében, hogy a motorgyártók ne tudják megkerülni a szabályokat, és hogy betűről betűre betartsák azt. Az F1 pedig el akarja kerülni, hogy még egyszer olyan gyanús helyzetbe kerüljön valamelyik motorgyártó, mint tavaly.

Ez volt annak is az oka, hogy a csapatokkal közreműködve az FIA világossá tett olyan területeket, amelyeket a magyarázatig kiskapuként is lehetett értelmezni. Most pedig az FIA biztosra akart menni azt illetően, hogy semmi nem kerüli el a figyelmüket, így vizsgálatokkal, szenzorokkal és mérésekkel próbálják biztosítani, hogy minden csapat a határokon belül dolgozik.

A technikai direktívákat pedig négy területre lehet lebontani: az energia-visszanyerő rendszerek, az olajfogyasztás, a nyomás- és hőmérsékletmérő szenzorok és az üzemanyagfogyasztási mérések területére.

Az ERS monitorozását úgy kívánják javítani a TD/018-20-szal, hogy egy új szenzort helyeznek be, amely az ERS erejét nézi. A terv az, hogy először a top-3 istálló autóiba helyezik be ezt a szenzort, majd a szezon további részében a többi kocsiba is behelyezik a szenzort.

Ami specifikusan újdonságnak számít, az az energia-visszanyerés frekvenciájának a korlátozása. Az új direktíva korlátozza a gyakori erőszint-változásokat, amelyek egyébként megzavarhatnák az FIA szenzorjai által készített méréseket.

Charles Leclerc, Ferrari SF90

Charles Leclerc, Ferrari SF90

Fotó készítője: Sam Bloxham / Motorsport Images

Az olajfogyasztás területén idén lép érvénybe a 0,3 liter per 100 kilométeres limit, az FIA pedig a TD/019-20-as direktívában egyértelművé tette, hogyan fogják végezni a méréseket annak érdekében, hogy azok a lehető legpontosabbak legyenek, és hogy biztosítsák, hogy a csapatok nem tudnak ennél több olajat felhasználni.

A TD/020-20-as direktívában az FIA ismertette az üzemanyag-átfolyást mérő szenzorokkal és a motor nyomását és hőmérsékletét mérő szenzorokkal kapcsolatos információkat, hogy a csapatok is világosan lássák, hogy mérik ezeket a területeket.

És aztán a TD/021-20, ami az üzemanyag-felhasználással kapcsolatos méréseket végzi, egy olyan metódus, amit az FIA a korábbi tapasztalatait felhasználva frissített. Többek között a tavalyi Abu Dhabi Nagydíjon volt vitás eset, hogy Charles Leclerc Ferrarijában több üzemanyag volt, mint amennyiről a csapat beszámolt.

A fenti négy technikai direktíva közül egyik sem változtat meg mindent gyökerestől, és egyik direktíva sem specifikusan egy csapat miatt lett megalkotva. Az FIA ehelyett egyértelművé tette, hogy árgus szemekkel figyeli azt, hogy a csapatok mit csinálnak a motorjaikkal.

Az FIA megfigyel, fejlődik és cselekszik annak érdekében, hogy senki ne lépje át a szabályok adta kereteket, és hogy senki ne akarja kihasználni az esetleges szürke zónák adta lehetőségeket a 2020-as szezonban.


Bereznay Dániel, a Forma-1 Esport egyik legnagyobb tehetsége, aki az Alfa Romeo színeiben készül a következő bajnoki szereplésére, a születésnapján újabb újdonságokat osztott meg az F1 2020-ról.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A Pirelli újraindítja a 2022-es 18 colos F1-es kerekek gyári tesztelését
Következő cikk Ha a Mercedes továbbra is nyer, kevesebbet fejleszthet, mint a riválisok

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország