Különleges megoldást gurított a Mercedes a W10 első futóművében

Egészen szokatlan bekötési ponttal rukkolt elő a Mercedes a szerdai tesztnapon, amiből akár arra is lehet következtetni, hogy kétféle futómű specifikációval vágnak neki a szezonnak, így még jobban tudnak reagálni az adott pálya karakterére.

Mercedes-AMG F1 W10  detail

Mercedes-AMG F1 W10 detail

Giorgio Piola

Giorgio Piola F1-es technikai elemzései

Giorgio Piola technikai elemzései a Forma-1 világából. Minden, ami a technika, bepillantás a kulisszák mögé. Piola egy kimagasló újságíró a Forma-1 világából, a technika a szakterülete. Az olaszországi Genovában született, 1969 óta aktív részese a sorozatnak, miközben több ezer illusztráció fűződik a nevéhez, melyeket a világ legrangosabb autóverseny kiadványai vettek át.

A Mercedesnél egyelőre minden a higgadt körözésről és adatgyűjtésről szól, nyoma sincs a a jobbnál jobb idők vadászásának. A technikai vezető James Allison elmondta, utóbbi sokkal inkább a következő teszten esedékes, míg ez a hét az alapok lefektetéséről szól.

Hamilton szerdán kifejtette, a W10 „hasonlónak érződik a tavalyi autóhoz abban a tekintetben, hogy nincs masszív különbség köztük”. „Valóban kicsit kisebb a leszorítóerő, amire számítottunk, de új karakterisztikával bír az autó pár ponton, melyekkel kapcsolatban idővel kiderül, hogy jobbak vagy sem”- hintette el a címvédő.

Egyelőre elmaradnak az igazán meglepő megoldások a pitben, de a Mercedes szerdán előállt egy elég izgalmas és figyelemreméltó elgondolással az első futóműnél: a felfüggesztés átlósan lefelé mutató és legrövidebb karját nem engedték teljesen a kerékagynak, hanem egy kis konzol révén teremtenek kapcsolatot közöttük. A Motorsport.com szakértői arra a következtetésre jutottak, hogy a Mercedes akár kétféle felfüggesztéssel is abszolválhatja az évet, és az adott pálya karakterétől függ, melyik mellett döntenek.

A kocsi első futóműve alapból különcnek tekinthető, ugyanis a felső lengőkart megemelték – ez az eljárás már három éve ismert az F1-ben -, hogy segítségével elválasszák egymástól a légáramlatokat: a motorhűtés és a padlólemez a két „célterület”. A McLaren és az Alfa Romeo is él ezzel a megoldással, miközben a Toro Rosso letett róla.

Az idei évre az alsó lengőkart is megemelték valamelyest, ezért is jelenhetett meg a fent említett konzol a bekötési pontnál, mert ezzel biztosítani tudják az optimális geometriát. A „csonk” elölről nem látszik, megbújik a fékhűtés mögött. A Silverstone-ban tartott shakedown alatt szintén ezt a konfigurációt használták, de akkor nem Bottas, hanem Hamilton próbálta ki.

Lewis Hamilton, Mercedes-AMG F1 W10

Lewis Hamilton, Mercedes-AMG F1 W10

Photo by: Daimler AG

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A Ferrari áttért a Mercedes-stílusú felnikre
Következő cikk Sokat kellett rá várni, mégis elmaradt a tűzijáték a Williams FW42-vel

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország