Megmenekült a Honda motorja, Kvjat nem kap büntetést

Daniil Kvjat Szingapúrban erősítette meg, hogy nincs szüksége új motorra, így nem kap büntetést a Szingapúri Nagydíjra, amivel ott lehet a pontszerzők között, mert máskülönben a rajtrács végéről indulhatott volna vasárnap.

Daniil Kvyat, Toro Rosso STR14, parks up as a marshall waves a yellow flag

Fotót készítette: Joe Portlock / Motorsport Images

A Toro Rosso-Honda orosz versenyzője megnyugodhat, mivel a japán gyártó Monzában meghibásodott erőforrása mégis használható, így nincs szükség újabb rajtbüntetésre a részéről, amit Belgiumban már megkapott. Monzában a 4-es specifikációval voltak gondok és úgy tűnt, hogy az olajszivárgás súlyos károkra vezethető vissza.

A Honda vizsgálatot indított, melynek a végén kiderült, hogy minden marad az eredeti tervek szerint és Kvjat nem kap büntetést a hétvégére. Legalábbis ugyanazzal a motorral gurulhat pályára, amivel korábban gondok adódtak. Erről az orosz versenyző beszélt a lapunk kérdésére Szingapúrban.

„Valójában rendben van. Végül nem sérült meg, tehát rendben vagyunk és továbbra is használhatjuk az egységet. Nincs szükség büntetésre.” - mondta Kvjat, aki szerint fontos, hogy továbbra is a lehető legmagasabb teljesítmény mellett használja az erőforrást.

„Nem látunk korlátozásokat a legutóbbi specifikációnk kapcsán. Nem volt beszélgetés arról, hogy ne használjuk. Még, ha egy utcai pályáról is van szó, miért ne használhatnánk?” - tette hozzá a Honda motorjairól, melyek mind a négy autóban a 4-es csomaggal fognak működni az időmérőn és a versenyen is, bár a pénteki edzéseken valószínűleg a korábbiak lesznek használatban.

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Az Alfa Romeo új szárnya Szingapúrban
Következő cikk Miért nem támogatja a Racing Point az új gumikat?

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország