Csak az orra hasonlít a tavalyira, egyébként teljesen átszabták a McLarent

Nincs kifogás a McLaren számára: a 2019-es autót teljesen a Renault-motorra tudták szabni, tehát ha idén sem sikerül maradandót alkotni, akkor csak magukra mutogathatnak Wokingban – esetleg egy váratlanul rosszul sikerülő erőforrásra, ha valamit benéz a motorpartner.

McLaren MCL34 detail

Fotót készítette: McLaren F1 Team

Idén villantania kell valamit a McLarennek, pláne úgy, hogy a technikai stáb élére szerződtették James Keyt, míg május 1-től munkába áll Andreas Seidl is. A reform természetesen érinti az MCL34-et is, habár ezt az autót még azok a mérnökök kreálták, akik a sikertelen elődöt is – tanulva annak hibáiból. (Egyelőre nem tudni, mikor állhat munkába Key az új foglalkoztatójánál.)

Az első szárny meglehetősen egyszerű képet fest – pláne akkor, ha az Alfa Romeón látott darabbal vetjük össze -, és a fősík belépőéle ívet ír le a véglaphoz érve, hogy még hangsúlyosabb és „hozzáférhetőbb” legyen a szárny alsó része, beleértve az oldalanként két-két terelőidomot, melyek kifelé hivatottak terelni az áramlatokat. Az orrkúp a tavalyi verzió finomított változata: megtartották a három beömlőt az elején, végleg felszámolták a két oldalt hosszában végigfutó „paneleket”, és alul egy gallérral teszik teljessé a konfigurációt.

McLaren MCL34 detail

McLaren MCL34 detail

Fotó készítője: McLaren

Hasonlóan a Mercedeshez és a Toro Rossóhoz, az első felfüggesztés felső lengőkarját megemelték, bekötését egy csonkkal oldják meg, így az oldaldoboz légbeömlőjét favorizálják, szabadabban jut el a levegő az első kerék mögötti részhez. Innovatív megoldásra lehetünk figyelmesek a bargeboardnál: egy hurokkal kötik össze a karosszéria tövében és a kocsi szélén lévő elemet – erre még nem volt példa a mezőnyben. Ha sikeresnek bizonyul, biztosak lehetünk benne, hogy különböző nyílások és lyukak fogjál tarkítani a továbbiakban.

Tavaly az oldaldobozok jelentették a gép egyik gyenge pontját, ezért nem csoda, hogy teljesen átépítették őket. A Red Bull által 2018-ban megkezdett trendet követik, vagyis a légbeömlő egészen fent van, amit vízszintes szárnyakkal fognak közre. A visszapillantók nem az oldaldoboz szélén vannak, mint mondjuk a Mercedes vagy az Alfa Romeo esetében, hanem relatív közel maradtak a cockpithoz, de igyekeztek szárnyat formázó pillérekkel rögzíteni őket.

McLaren MCL34 detail

McLaren MCL34 detail

Fotó készítője: McLaren

A motorborítás igen alacsony, nincs rajta méretes uszony, ugyanakkor „kinövéssel” biztosítanak elég nagy felületet a rajtszám megjelenítéséhez. A 2018-as Ferrariról lehet ismerős, hogy határozott hosszanti nyílások tűnnek fel a padlólemez peremén és két pillérrel támasztják meg a hátsó szárnyat.

Ezekkel ellentétben a McLaren nevéhez fűződik a hátsó felfüggesztés felső lengőkarjának kiképzése, ami felülnézetből egy szárnyprofilt ad ki. A hátsó felnin a Mercedes-féle hőcsapdák sorakoznak a küllők között, és 2019-ben is alkalmazzák a csipkés véglapot a hátsó szárnyon, ami szintén saját ötlet volt anno. T-szárny vagy kakasülő? Egyelőre egyik sem látható a gépen.

McLaren MCL34 detail

McLaren MCL34 detail

Fotó készítője: McLaren

Videón az MCL34

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk McLaren 2018 Vs. McLaren 2019: grafikai összehasonlítás
Következő cikk Technikai elemzés: nincs forradalom a Ferrarinál, a tavalyi technikát csiszolták tovább

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország