Közelebbről a Force India új aerodinamikai csomagja: elemzés

A Force India tudja, hogy kőkemény dolga lesz, ha 2018-ban is meg akarja őrizni a negyedik helyet a konstruktőri tabellán, a tesztek nem is feltétlenül sikerültek a várakozások szerint, pont ezért Melbourne-ben jöttek is a fejlesztések.

Force India VJM11 sidepods detail

Fotót készítette: Giorgio Piola

A Force India annak ellenére tudott hihetetlen magasságokba emelkedni, hogy rengeteg, náluk sokkal több pénzzel rendelkező csapat volt mögöttük. A Force Indiát nem érdekelte, elverte mindegyiket, tavaly is, és csak a három nagy, a Mercedes, a Ferrari és a Red Bull volt jobb náluk. Persze arra nem apellálhatnak, hogy a náluk jóval gazdagabb csapatok (McLaren, Renault) 2018-ban is bukdácsolni fognak, így igyekezniük kell, ha meg akarják őrizni negyedik helyüket a konstruktőri tabellán - pontosan ennek érdekében már rögtön a szezonnyitóra egy átfogó aerofejlesztési csomagot hoztak magukkal, amire már csak azért is szükség volt, mert a teszteken finoman szólva sem volt meggyőző sem Esteban Ocon, sem Sergio Pérez.

Andy Green technikai igazgató szerint az egyetlen dolog, ami (még!) nem alakult át, az az első szárny. "Gyakorlatilag mindent érint, már az aerodinamikát illetően. A következő versenyen pedig jön az első szárny is." - mondja Green, aki egyébként kifejezetten elégedettnek tűnik a megvalósítással, annak ellenére, hogy az első futam még nem indult túl egyszerűen nekik.

“Eddig jónak néz ki. A versenyzők elégedettek vele, érzik a különbséget Barcelonához képest. A következő feladat az lesz, hogy a fejlesztésekkel az autón máshogy állítsuk be azt Barcelonához képest. Keményebben kell támadni az új beállításokkal a kanyart, de azt mondják a srácok az autóban, ezt meg is tudják valósítani. A fejlesztések megváltoztatták az autó viselkedését, a gumihasználatot, szóval kezdhetjük elölről a beállításokkal való munkát."

Az alábbi sorokban Matt Somerfield segítségével pedig meg is ismerhetjük, mi változott a Force Indián!

Régi-új

A Force India eredetileg teljesen új aeroelemekkel látta el autóját, viszont úgy gondolta, hogy ennek fejlesztése túlságosan leszívja majd a csapat pénzügyi forrásait, így nagyon sok helyen visszaváltottak a tavaly használt alkatrészekre.

Force India VJM11 deflectors detail
Az oldalelemek nyilakkal és sárgászöld körberajzolással kiemelve

Fotó: Giorgio Piola

Ahol a Force India mindenképp változtatni akart, az az oldalsó behatások ellen védő biztonsági elem kialakítása (kék nyíl), ez korábban ketté volt vágva. Ebből most egy lett, megváltoztatva ezzel az itt áramló levegő formáját.

Force India VJM10 bargeboard, Mexican GP
A tavaly, Mexikóban használt bargeboard-táblák

Grafika: Giorgio Piola

Térjünk még vissza kicsit a felső képre, ahol megfigyelhetjük a sárgászölddel körberajzolt, még mindig a fentebb taglalt elemhez tartozó alkatrészeket, amelyeknek a formája változott meg, maximalizálva az itt haladó légáramlatok hatását. A leginkább talán mutatóujjra hasonlító elem tetején a kis kiemelkedő rész eredetileg nem ezen az elemen volt, itt a Force India mérnökei úgy látták, hogy hatékonyabban tud védeni a kártékony levegőáramlatoktól. Megváltozott a padlólemez külső széle is, ezt piros nyíllal jelöltük. Maga a padlólemez egyébként leginkább azt a megvalósítást idézi, amelyet a Mercedes és a Red Bull használt tavaly.

Force India VJM10 bargeboard detail, Mexican GP
Még több bargeboard-tábla Mexikóból

Grafika: Giorgio Piola

Force India VJM11 rear detail
A VJM11-es hátulja

Fotó: Giorgio Piola

A csapat felpakolt autójára egy alsó, a szabályok által megengedett méretű és formájú T-szárnyat, ezt a fenti képen figyelhetjük meg az áramlásjelző zöld festékkel jelölt területen, a kipufogócső mögött. Az aerodinamikai tiltásokat a Force India úgy kerülte ki, hogy a T-szárny fölé még egy másik, annál valamivel kisebb elemet is felszerelt, amely a szárnytartó elem mindkét oldalán látszik.

Force India VJM11 rear detail
Az autó hátulja egy másik kameraállásból

Fotó: Giorgio Piola

Az előbb említett zöld áramlásjelző festéket alapesetben szinte kizárólag a teszteken szoktuk látni, a Force India most "kipingálta" az autóját még a szabadedzéseken is, hogy adatokat egyeztessen a CFD-s és a szélcsatornás szimulációkhoz viszonyítva.

Force India VJM11 brake caliper rear detail
A fékdob, illetve a belső fékborító lemez, rajta kis, kiálló szárnyacskákkal

Fotó: Giorgio Piola

A Force India egyelőre nyitott fékdobot használ a hatékony hűtés érdekében, viszont úgy tűnik, kísérletezik azzal, hogy lezárja azt, persze nem mindegyik futamon, hanem csak ott, ahol ésszerűen megvalósítható. A Force Indiának ennél azt kell figyelembe venni, mennyi hő keletkezik a fékeknél, és hogy van-e értelme egy melegebb fékkel versenyezni a hatékonyabb gumikezelést szem előtt tartva.

Érdemes megfigyelni azt a három kis szárnyacskát, amit a fékborító lemez belső oldalára aggattak, ezeket piros nyíllal láthatjuk.

És még több technikai érdekesség...

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Még a McLaren bahreini többségi tulajdonosa is ott van Ausztráliában
Következő cikk Red Bull: a Ferrari elkezdte kapiskálni, hogy befoghatatlan a Mercedes

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország