Közeli képeken a Mercedes Japán Nagydíjra tervezett autója

Szép lassan minden a helyére kerül a Mercedesnél az új csomagot illetően Japánban. Ezúttal a W10 kapcsán leshettünk be a kulisszák mögé, ahol még a motorborítás nélküli verziót is megnézhetjük.

Mercedes F1 AMG W10, rear

Fotót készítette: Giorgio Piola

Ritka, amikor csupaszon nézhetünk meg egy F1-es gépet, különösen, ha egy top-autóról van szó, és még közelebbről a Mercedesről, mely 2014 óta legyőzhetetlen. A csapat dominanciája azonban tavaly tovaszállt, melyre már 2017-ben is voltak bizonyos jelek. Az idei évet a csapat ismét nagyon erősen kezdte, és a Ferrari botladozásai miatt komoly előnyre tettek szert.

A nyári szünet óta azonban a Ferrari minimum felveszi a versenyt a Mercedesszel, és a németek továbbra sem tudtak értékelhető módon reagálni az olaszok nagy motorelőnyére, ami körülbelül 50-55 lóerős pluszt jelent, főként az időmérő edzéseken. Ez pedig igen komoly differencia, és Charles Leclerc az elmúlt hetekben verhetetlen volt a szombati napokon.

A hu.motorsport.com korábban már beszámolhatott a Mercedes japán csomagjáról, ami részben a 2020-as előkészületeket is jelentheti, hiszen a szabályok keveset fognak változni. Az alábbi képeken felkészítés közben nézhetjük meg a Mercedes autóját, amin a legnagyobb változtatást oldalt végeztek el. A fő célpont az volt, hogy megváltoztassák a légáramlást a hűtőnyílások körül. Az öt terelőelem a padlólemezhez kapcsolódik, és az első kicsit meghajlik, és ez az új és meglehetősen feltűnő változtatás kapcsolódik az újonnan tervezett, még inkább négyzet alakú fő terelőhöz.

Mercedes F1 AMG W10, cover
Mercedes F1 AMG W10, cover
Mercedes F1 AMG W10, rear
Mercedes F1 AMG W10, rear
Mercedes F1 AMG W10
5

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A Mercedesnek több levegőre van szüksége
Következő cikk A Mercedes érdekes megoldása az első szárnyon

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország