Igazi rejtély, hogy mire való Vettel titkos harmadik "karja"

A Ferrari többek figyelmét is felkeltette a paddockban egy bizonyos rejtélyes új kar megjelenésével Sebastian Vettel kormányán.

Az új elem, mely csak a német kormányán kapott helyet - vagyis Kimi Räikkönenén egyelőre nem - azt sejteti, hogy a csapat egy okos módszert talált teljesítménye növelésére az autó beállításainak megváltoztatásával. 

A csapat megpróbálta eltitkolni a kar létezését, de miután a négyszeres bajnok megszerezte a pole pozíciót a Bahreini Nagydíjon, a szemfüles szakértők kiszúrták a rajtrácson az időmérőt követő interjúk alatt. 

A kormány jobb oldalán található, a kuplung és a váltókar felett. 

Ferrari nagyon rejtélyesen nyilatkozott arról, hogy a szóban forgó kar mire szolgál, de azon pletykákat hamar tagadták, miszerint a motorbeállítások változtathatóak meg vele, hogy a kanyarokban is biztosítsák a kipufogógázok áramlását, amikor a versenyző nem tartja a gázon a lábát. 

Ez a fajta viselkedés elég valószínűtlen, és a szezon előtt az FIA is egyértelművé tette, hogy keményen lecsap azon istállókra, akik a kipufogógázokat megpróbálják aerodinamikai célokra használni.

A Renault befújt hátsó szárnyáról, illetve hogy mit szabad és mit nem, Whiting a következőket mondta: "Nem látom problémásnak, ha az erőforrásukat nem helytelen módban üzemeltetik - vagyis olyan módban, ami nem tekinthető normálisnak."

Forgó szenzor

A Ferrari karjának lehet, hogy egy olyan beállításhoz van köze, mely a kanyar közepén szorul változtatásra - akár a differenciálműn, az erőforrásban vagy a vezérlőelektronikában - a kar elhelyezkedéséből ugyanis arra következtethetünk, hogy akkor kell használni, mikor a kormányt elfordítják. 

Továbbá, a tény, miszerint a karnak van egy forgó szenzora, arra enged következtetni, hogy kis lépésekkel is állítható, nem pedig egyszerűen csak ki- és bekapcsolható. 

A Motorsport Show legújabb kiadásában a technikai elemző, Craig Scarborough a következőt mondta: "Amikor először észrevettem, nem tulajdonítottam neki nagy jelentőséget, de valami mégis szokatlan ezzel a karral kapcsolatban."

"Látszik, hogy van ott egy forgó szenzor, szóval ez egy változtatható dolog. Nem egyszerűen csak kikapcsolnak vele valamit - sokkal inkább valamit növel vagy csökkent az autó körül."

"Löket" a kormányról

A Ferrari számára nem ismeretlen, hogy a kormány hátuljáról állítsanak valamit az autón. 

Amikor az FIA a 2017-es szezon előtt megváltoztatta a szabályokat, akkor egyetlen egy kuplungkart engedélyezett, ezzel szerették volna növelni a versenyzők szerepét a rajtoknál - ezt követően a csapatok több módosított rendszert is bevetettek. 

A Ferrari (lásd alább) egyetlen hosszú kart szerelt fel, hogy a versenyzőknek jobb érzetet adjon, és lehetővé tegye, hogy kontrollálják a tapadást a hátsó kerekeknél - bár a szabályok lineáris kapcsolatot írtak elő a kar alkalmazása és a gázadás között.  

Ferrari SF16-H, back view of Kimi Räikkönen's steering wheel
Ferrari SF16-H, Kimi Räikkönen kormánya hátulról

Fotó készítője: Giorgio Piola 

Ezelőtt a kuplungpedálokat használhatták tágabb tartományban, hogy a versenyzők így kitapogathassák a tökéletes rajtot. 

Azonban a tavalyi szezon előtti teszteken Lewis Hamilton két kuplungkarral ment, hogy így az ujjaival finomabban érzékelhesse és kontrollálhassa a tökéletes pontot.

Ezeket a szezon első versenyére átalakították a tesztspecifikációról (bal) a megfelelő specifikációra (jobb). 

Mercedes F1 W08 steering of Lewis Hamilton
Mercedes F1 W08 Lewis Hamilton kormánya

Fotó készítője: Giorgio Piola

A 2017-es májusi Spanyol Nagydíjon a Ferrari Vettel kormányához hasonló megoldást mutatott be, amit eredetileg titánból készítettek, majd karbonszálas megoldást választottak. 

Ferrari SF71H steering wheel comparsion Vettel and Raikkonen
Ferrari SF71H Vettel és Räikkonen kormányának összehasonlítása

Fotó készítője: Giorgio Piola

Vettel meg is tartotta a szóban forgó rendszert a tavaly Szingapúri Nagydíjig, amikor borzalmasan rajtolt, majd összeütközött Max Verstappennel - ezt követően ő is visszatért a Kimi Räikkönen által használt megoldáshoz a Japán Nagydíjtól. 

Ferrari SF70H steering wheel comparsion Vettel and Raikkonen
Ferrari SF70H Vettel és Räikkonen kormányának összehasonlítása

Fotó készítője: Giorgio Piola

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat TECHZÓNA , Forma-1
Versenyzők Kimi Raikkonen , Sebastian Vettel
Csapatok Ferrari
Cikk típusa Elemzés
Címke ferrari, raikkonen, vettel