Hivatalos: nem fellebbez a Renault a kizárás ellen

A Renault F1 Team új bizonyítékok híján nem ad be fellebbezést a szövetségnek, így a Japán Nagydíjra vonatkozó kizárás érvényben marad. Daniel Ricciardo és Nico Hülkenberg is elvesztette a szuzukai pontjait.

Daniel Ricciardo, Renault F1 Team R.S.19, in the pits

Fotót készítette: Jerry Andre / Motorsport Images

A rivális Racing Point egy hosszú és részletes dokumentumot nyújtott be a szövetségnek az illegális fékhasználatról, mely után az FIA is vizsgálatot indított, aminek a végén azt állapították meg, hogy Ricciardo és Hülkenberg valóban plusz segítséget kapott a titkos rendszer használatával, így a 7. és 9. helyüket elvették.

Az F1 technikai szabályzatának 11.1.3-as cikkelye így szól: „Minden „meghajtott” eszköz a 11.9-es cikkelyben felsoroltakon kívül, amelyek képesek a konfiguráció megváltoztatására vagy hatással vannak a fékrendszer teljesítményére, meg vannak tiltva.” A 11.9-es cikkelyben írnak a hátsó brake-by-wire rendszerről, egyedül ott engedélyezett az ilyen rendszer használata.

Az F1 sportszabályzatának 27.1-es cikkelye pedig azt mondja ki, hogy „a versenyzőnek egyedül és segítség nélkül kell vezetniük az autójukat”, a Racing Point szerint viszont a fent említett rendszer miatt ezt a pontot is megszegte a két Renault.

A Renault F1 Team a most kiadott hivatalos közleményében elmondja, sajnálatosnak tartják a biztosok döntését, különösen az alkalmazott szankció súlyosságát. A csapat véleménye szerint a büntetés nem arányos az esetleges előnyökkel, amikre Daniel Ricciardo és Nico Hulkenberg tehetett szert.

A közlemény hozzáteszi, ez még inkább igaz, ha az FIA egy teljesen jogszerű rendszer esetében állítja mindezt, hiszen a szövetség valóban elismerte a „titkos megoldás” jogszerűségét, de a bírák mégis úgy látták, hogy Ricciardo és Hülkenberg jogtalan előnyre tesz szert a segédlet aktiválásával. „Véleményünk szerint a szankció nem arányos a versenyzőktől származó előnnyel, különösen akkor, ha azt egy teljesen törvényesnek és innovatívnak bizonyított rendszer keretében alkalmazzák.”

Még több F1 hír:

A Renault-nak mexikói idő szerint ma délelőtt 10 óráig volt idejük benyújtaniuk a fellebbezési kérelmüket, ami nem történt meg. A franciák úgy látják, hogy a helyzet nem összeegyeztethető a hasonló jogsértések korábbi szankcióival, miközben a versenybírák a döntésük részeként ezt elismerték, de azt további érvelés nélkül tették meg.

Mivel a Renault-nak nincs új bizonyítéka az adatokon kívül, hogy bizonyítsák a rendszerük jogszerűségét, nem akarnak további időt és energiát fektetni abba, hogy egy „steril” vitát folytassanak a Nemzetközi Fellebbviteli Bíróság előtt, ami egy szubjektív döntésen alapul, miszerint a versenyzők bizonyos előnyökre tettek szert, amik által Ricciardo és Hülkenberg számára könnyebbé vált a vezetés, anélkül, hogy az autó teljesítménye javult volna.

A Renault nagyon csalódott, és megjegyezte, hogy a Forma-1 mindig is egy olyan „aréna” lesz, ahol az innovatív megoldásokra törekednek, hogy a lehető legtöbbet hozzák ki a csomagból. Ez az, amit mindig is tettek a csapatnál, és ez a jövőben sem fog változni, bár a folytatásban erősebb belső folyamatokat fognak végezni, még mielőtt egy innovatív megoldás útjára lépnének.

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A Renault egyelőre csak mérlegeli a fellebbezés lehetőségét
Következő cikk A Haasnak nincs saját szimulátora, de nagyon akarják Kubicát

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország