Miként segítette a McLaren ötlete a Ferrarit és a Mercedest

A McLaren tervezőcsapata nem szenved hiányt nagyszerű ötletekben, amit alátámaszt a tény, miszerint elég gyakran bukkannak fel a tőlük eredő elképzelések más autókon is. Az egyetlen bökkenő, hogy olykor nem válnak be a saját alkotáson, az MCL33-on.

Ferrari flo-vis rear wing technical detail

Ferrari flo-vis rear wing technical detail

Giorgio Piola

Giorgio Piola F1-es technikai elemzései

Giorgio Piola technikai elemzései a Forma-1 világából. Minden, ami a technika, bepillantás a kulisszák mögé. Piola egy kimagasló újságíró a Forma-1 világából, a technika a szakterülete. Az olaszországi Genovában született, 1969 óta aktív részese a sorozatnak, miközben több ezer illusztráció fűződik a nevéhez, melyeket a világ legrangosabb autóverseny kiadványai vettek át.

Az egyik ilyen példa a hátsó szárny véglapjainál alkalmazott különleges megoldás, amit a Mercedes és a Ferrari is lemásolt, miközben a McLaren nemrég tett le róla. A bajnoki riválisok kifejlesztették a maguk változatát, amit képesek tisztességesen kiaknázni – ugyanez nem igazán mondható el a McLarenről.

McLaren, Ferrari és Mercedes, hátsó szárnyak

McLaren, Ferrari és Mercedes, hátsó szárnyak

Fotó készítője: Giorgio Piola

Az egyik legjobb ötlet, amivel a McLaren előállt, a „rovátkákkal” ellátott hátsó szárny, amit először még 2017-ben használtak (balról), míg gyökerei egészen 2016-ra nyúlnak vissza egy olyan elem képében, amit akkoriban Ausztriában teszteltek. A csapat tervezői meglovagoltak egy lehetőséget, hogy növeljék a hátsó szárny által generálható leszorítóerő nagyságát, miután észrevették, hiányos és nem teljesen egyértelmű a vonatkozó szabály szövegezése.

A szabályok alapvetően egy szögletes szekciót határoznak meg, melyben a szárny keskenyebb alsó része átmenetet képez a szélesebb felső szekcióval – de azt nem határozták meg egyértelműen, hogy megengedett-e olyan burkolat, ami átfedésben van ezzel. Az ebből eredő bizonytalanság és kétértelműség vezetett a „palánksor” használatához a szárny felső élénél, ami technikailag abban a régióban található, ahol az átmenetnek kellene lennie.

Az említett lemezsor keményebben munkára fogja a légáramlást, szélesebbnek láttatja a szárnyat, aminek eredményeként viszonylag kisebb dőlésszögben kellene futtatni a légterelőt. A palánkok egyben örvényszerű struktúrát kreálnak, ami hatással bír a szárny felső hegyénél keletkező légörvény formálódására.

A Mercedes – és az utóbbi időben a Ferrari is – kihasználta az új dizájnú véglap nyújtotta előnyöket – mindkét alakulat felszerelte az autójára idén. A Mercedes először Ausztriában használta, miközben a Ferrari Szingapúrban követte őket. Ezt a megoldást csak olyan pályákon használták, ahol nagyobb leszorítóerőre van szükség, míg a Mercedes bemutatott egy különleges átiratot, aminek segítségével felszámolták azokat a problémákat, melyekkel korábban Szingapúrban rendelkeztek.

Elég egyértelmű, hogy a két csapat körében nagy tiszteletnek örvendett a koncepció, ha nagyobb leszorítóerőt igénylő pálya volt terítéken, mivel a nyílások mesterségesen növelik a szárny szélességét, és olyan struktúrájú légáramlást kreálnak, ami módosítja a szárny felső csúcsánál keletkező légörvényt.

Mercedes AMG F1 W09, hátsó szárnyak összevetése, Szingapúr GP

Mercedes AMG F1 W09, hátsó szárnyak összevetése, Szingapúr GP

Fotó készítője: Gorgio Piola

A Mercedes által vállalt dizájn egy sokkal magasabb nyílást tartalmaz a leghátsó rovátka esetében (sárgával kiemelve), egyben mellőzték azokat a nyúlványokat, melyek annak helyén szoktak lenni és felfelé terelik a levegőt.

Renault F1, hátsó szárny, részlet

Renault F1, hátsó szárny, részlet

Fotó készítője: Giorgio Piola

Ehhez hasonlóan a Renault is adoptált egy hasonló kivitelezést, és kis leszorítóerőt igénylő pályákon futtatták a „fodros” véglapokat, betöltve az űrt a két élmenő csapat és a Renault-motorral hajtott alakulatok között, miután nagyobb légellenállást kénytelenek elkönyvelni annak érdekében, hogy fokozzák a tempót a kanyarok csúcspontjában.

McLaren MCL33 vs MCL32, véglapok

McLaren MCL33 vs MCL32, véglapok

Fotó készítője: Giorgio Piola

Miközben mások lemásolták a McLaren ötletét, a wokingi alakulat letett a koncepcióról, ugyanis az egyenesben elért tempó fokozását tűzték ki célként. Az Orosz GP volt az első alkalom, hogy konvencionálisabb véglapokat használtak. Megeshet, ezzel már kitekintenek 2019-re, hiszen nem kizárt, a szabályalkotók véget vetnek ennek a praktikának a szabályok átírásával.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Sainz szerint is Hamilton minden idők egyik legjobbja
Következő cikk Ocon a Williamsre várhat, Kubica nevét megerősítették a listán

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország