Hamilton a sérült első szárnya miatt nem tudta megelőzni Gaslyt?

A Mercedes szerint ez is hatással volt arra, hogy Lewis Hamilton nem tudott még közelebb kerülni a Toro Rossóhoz, mely végül megtartotta a második helyét, független attól, hogy más esetben is így lett volna, mert már „úton volt” a világbajnok büntetése.

Lewis Hamilton, Mercedes AMG F1 W10 leads Max Verstappen, Red Bull Racing RB15 and Sebastian Vettel, Ferrari SF90 at the restart

Lewis Hamilton, Mercedes AMG F1 W10 leads Max Verstappen, Red Bull Racing RB15 and Sebastian Vettel, Ferrari SF90 at the restart

Glenn Dunbar / Motorsport Images

A Brazil Nagydíjra semmilyen panaszunk nem lehetett, mivel már az időmérő edzés is izgalmasra sikeredett. A versenyzők közel voltak egymáshoz, és mindhárom top-csapat esélyesként gurult pályára. Végül Max Verstappen neve mellé került a pole.

Még több F1 hír:

Vasárnap a helyzet kissé más volt, bár maga a futam az első etapban nagyon eseménytelenre sikeredett. Ekkor többen aggódni kezdtek amiatt, hogy ez a vártnál egy sokkal unalmasabb nagydíjat hoz majd, de nem kellett csalódnunk.

A futam az első kiállássokkal felgyorsult, és sorra láthattunk előzéseket, miközben szinte mindenki más taktikán és gumikon volt. Ritka a példa erre, és a Pirelli abroncsai minimális kritikát sem kaphattak, mert azok jól végezték a dolgukat, nem volt velük gond.

Drámai pillanatokat élhetett meg a mezőny, kezdve a Ferrari kiesésével. Sebastian Vettel és Charles Leclerc egymást ütötte ki, de az FIA a németnek és a monacóinak sem adott büntetést. A rajongók többségét messze inkább megosztotta ez a kérdés.

 

A Mercedesnél sem ment minden rendben, hiszen Valtteri Bottas tempója nem volt a legjobb, és a finn erősen panaszkodott a taktikára, majd félreállt egy technikai hiba miatt. Ezzel csak Lewis Hamilton maradt versenyben, de a brit nem nyugodhatott meg.

Hamilton nagyon meg akarta nyerni a Brazil Nagydíjat vagy legalább a lehető legjobb helyen végezni, független attól, hogy a hatodik címe már zsebben van. A brit túlságosan is akart, és nekiment Alexander Albon Red Bulljának. Ezzel elvette a thait élete első dobogóját, aki joggal nagyon dühös volt.

A rekorder azonnal bocsánatot kért, és ezt többször megtette, így tudhatta, hogy nem fogja megúszni büntetés nélkül, hiába ért célba a harmadik helyen. Az FIA meg is büntette, ami után Carlos Sainz Jr. lett a dobogós, életében először a Forma-1-ben. A Mercedes még vizsgálatot sem akart, mert elismerték a hibát, így a folyamat még gyorsabb volt az FIA részéről.

Hamilton autója az Albonnal való ütközés során megsérült. Az első szárny láthatóan nem az eredeti formájában dolgozott tovább, és igen nagy szerencséje volt a bajnoknak, hogy az nem tört le. A Mercedes azonban rámutatott arra a tényre, hogy ez a kár mit is jelentett.

 

Másodikként Pierre Gasly ért célba, méghozzá egy elképesztő befutó végén. A Toro Rossónál nem hittek a szemüknek, hogy a Honda motorral hajtott autó képes volt lenyomni az egyenesben a Mercedest, bár ezen a hétvégén a Red Bull is pokolian gyors volt. Az első szárny sérülése azonban hozzájárult ehhez.

Erről Andrew Shovlin, a Mercedes F1-es csapatának főmérnöke beszélt a Brazil Nagydíjat követően. A tapasztalt és nagyon elismert kiváló szakember egyértelműen nem mondta ki, hogy a sérült első szárny miatt nem tudták megelőzni a Toro Rossót, de azt már igen, hogy ez hatással volt Hamilton sebességére a pályán, főleg a kanyarokban.

„Sérült volt Lewis első szárnya. A bal első véglap meglehetősen súlyos károkat szenvedett, de ez önmagában még nem okozott volna problémát az egyenes szakaszon. Szóval az nem igazán befolyásolta volna azt, hogy közelebb kerüljön Gasly-hoz. Inkább mindez az első leszorítóerő vesztésével járt, főleg a 12-es kanyarnál, ami kissé visszafogta Lewist. Nem volt hatalmas összegű a kár, de ebben az esetben elég volt ahhoz, hogy jelentős legyen.”


Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A Mercedes zöld utat adott Oconnak Abu Dhabira
Következő cikk Vettelnek nem ez volt az első ütközése a csapattársával: videó

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország