Forradalmi hűtéssel kísérletezik a Ferrari 2019-re?

Az áramlásdinamika rejtelmeiben merült el a Ferrari - többek között – az első szabadedzésen Interlagosban, ami mögött az állhat, hogy újfent előremutató megoldással készülnek a hajtáslánc hűtését illetően.

Ferrari SF71H detail

Fotót készítette: Giorgio Piola

Giorgio Piola F1-es technikai elemzései

Giorgio Piola technikai elemzései a Forma-1 világából. Minden, ami a technika, bepillantás a kulisszák mögé. Piola egy kimagasló újságíró a Forma-1 világából, a technika a szakterülete. Az olaszországi Genovában született, 1969 óta aktív részese a sorozatnak, miközben több ezer illusztráció fűződik a nevéhez, melyeket a világ legrangosabb autóverseny kiadványai vettek át.

A csapat nem a köridők hajkurászására ment rá a pénteki nyitányon, sokkal inkább a 2019-es kocsi előkészületei és fejlesztései voltak terítéken. A Mattia Binotto vezette technikai gárda új oldaldobozokat tanulmányoz a 670-es kódjelű utód számára, folytatva az SF70, azaz a 2017-es gép által megkezdett utat.

Tavaly azzal húzott újat az alakulat, hogy a megszokotthoz képest hátrébb helyezték el az oldaldobozok hűtőnyílásait, mérsékelve a forgásban lévő kerekek által keltett turbulencia káros hatását. Az ötletet várhatóan új szintre emelik 2019-ben, amikor alapjaiban változik az aerodinamika az új szárnyak és fékhűtés miatt. Megeshet, hogy még keskenyebbre veszik az oldaldobozokat, eltérő hűtőrendszert fognak alkalmazni a V6-os hibrid hajtáslánc számára.

A szükséges tesztek érdekében egy sor szenzort helyeztek el az oldaldoboz belső falán, melyek tüskeszerűen sorakoznak egymás mellett. A két autó eltérő konfigurációval futott péntek délelőtt Interlagosban, Albert Fabregának pedig sikerült lefotóznia a szóban forgó részt.

 

Az oldaldobozon elhelyezett kamerával azt figyelték meg, miként viselkednek a padlólemez pereménél lévő idomok, mennyiben változik a légmozgás a diffúzor irányába.

Ferrari SF71H, padlólemez és légterelő idomok

Ferrari SF71H, padlólemez és légterelő idomok

Fotó készítője: Giorgio Piola

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Jock Clear Leclerc versenymérnöke lehet 2019-ben
Következő cikk Kubica ajánlatot kaphatott a Williamstől

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország