Mindkettő bordázott, mégis jelentős eltérés van a Ferrari és a Mercedes felnije között

A Ferrari nem tett le arról, hogy tökéletesítse a hőelnyelő és „hőterítő” bordákkal ellátott hátsó felnit, így a második teszt végén ismét felkerült az SF90-re az olaszok átirata. Az alapelv ugyanaz, de fontos különbségek figyelhetőek meg a Ferrari és a Mercedes megközelítése között.

Cerchi forati Ferrari

Cerchi forati Ferrari

Franco Nugnes

Először Leclerc próbálhatta ki a „dudorokkal” megtűzdelt felnit még a második tesztnapon, ezt követően pihentették és csiszolták a megoldást, hogy kapjon még egy esélyt pénteken. Ezúttal Vettelen volt a sor, és úgy hírlik, jól szerepelt az OZ Racinggel közösen kifejlesztett felni, amivel a hátsó abroncsok hőmérsékletét kívánják kontrollálni.

A Ferrari bordázott felnije

A Ferrari bordázott felnije

Fotó készítője: Franco Nugnes

Miközben a vezérmotívum mindkét csapat esetében ugyanaz, a kivitelezésben szemmel látható eltérések fedezhetőek fel. A Ferrari felnijén a küllők előtt is található borda, míg a küllők között további három kapott helyet, ezzel szemben a Mercedes egészen a felni pereméig nyújtja a küllőket és két barázdát helyeztek el a küllők között. A Ferrari felnijén jóval nagyobbak a barázdák, megpróbáltak növelni a levegő mennyiségét a gumiban az üreges kiképzés révén, egyben nagyobb felületen oszlik el a légáramlás.

Újabb nézetből a Ferrari megoldása

Újabb nézetből a Ferrari megoldása

Fotó készítője: Franco Nugnes

A kialakítás mellett színben is eltérnek egymástól a felnik: a Ferrari maradt a világosabb árnyalatnál, ami kevésbé nyeli el a hőt, miközben a Mercedes feketére festette a gurulókat, és nanoanyagokkal kezelték, melyek csökkentik a hőcserét.

A Mercedes-AMG F1 felnije

A Mercedes-AMG F1 felnije

Fotó készítője: Zak Mauger / LAT Images

A Mercedes tavaly megfejelte mindezt a híres-hírhedt távtartókkal, valamint perforálták a felni belső oldalát, ennek segítségével csökkentették a hőmérsékletet a gumikban, valamint hűtötték a konstrukciót a sűrűn sorakozó lyukak révén. Habár az FIA legálisnak találta az eljárást, fennállt a veszélye, hogy óvás esetén máshogy döntenek az épp regnáló stewardok, ezért a Mercedes a szezon végén mellőzte őket.

2019-ben mások is csatlakoztak a Mercedeshez, vagyis a Ferrari után a McLaren is hasonló megoldást alkalmaz a felni belső oldalán.

Mercedes F1 AMG W09 - animáció, perforált felni

Mercedes F1 AMG W09 - animáció, perforált felni

Fotó készítője: Motorsport.com

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A Ferrari versenytempóban 5 másodperccel a Mercedes előtt járna?!
Következő cikk Újabb trükk jelent meg az F1-mérnökök repertoárjában egy illegális akkumulátor képében?

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország