Elemzés

F1 2020: a befagyasztások miatt az erősorrend is fix marad?

A média és a szurkolók figyelme is a 2021-es és az azt követő szabályokra irányul, miközben nagyon úgy tűnik, hogy a jelenlegi autókon már nem lehet óriási módosításokat végrehajtani, így befagyhat az erősorrend. Erről a témáról a Motorsport.com olasz kiadása írt elemzést.

Ferrari SF1000 technical detail

Fotót készítette: Mark Sutton / Motorsport Images

A legtöbben elsősorban arra figyelnek, hogy milyen változások fognak érkezni a Forma-1-be 2021-ben és azután, és eközben kevesen emelték ki azt, hogy az FIA drasztikus döntése milyen hatással lesz a 2020-as szezonra, ami egyelőre még nem kezdődött el.

Fontos megjegyezni azt is, hogy a szabályok mellé, amelyeket a Motorsport Világtanács szerdán fogadott el, a csapatok egyhangú szavazásban álltak, többek között a komoly gazdasági hatások miatt, amely a csapatok életére is nagy hatással van, emiatt pedig elkerülhetetlen volt, hogy minél kisebbre csökkentsék a költéseket az F1-ben.

Az FIA-elnök Jean Todt szerződését egy évvel hosszabbították meg, mivel lejárt volna, és keményen dolgozott azért, hogy létrejöjjön a „New deal” a Forma-1-ben, amelynek lényege az önfenntartás, vagyis a központi és a szponzori bevételeket összerakva elegendőnek kell lennie arra, hogy életben tartsa a csapatokat.

Persze ehhez még a Forma-1-nek túl kell jutnia a krízisen, aminek a nyoma természetesen a csapatokon is meglátszik, elég arra gondolni, hogy a McLaren az F1-es személyzetéből 70 alkalmazottól szabadult meg, és több csapatnál is elképzelhető, hogy hasonló lépést kell meghozniuk.

Ennek értelmében a költségvetési sapka 145 millió dollárra való csökkentésén kívül előjött annak is az ötlete, hogy a csapatok jövőre is a 2020-as autóikat használják, ez az ötlet pedig nagy tetszést aratott, éppen ezért jövőre is a mostani kocsikat fogjuk látni a rajtrácson. És ahhoz, hogy minimalizálják a költségeket, két lépésben be lesznek fagyasztva az autók egyes részeinek a fejlesztései.

Még több F1 hír:

Első körben jön az R1-2020 elnevezést kapó dolog, ami az Osztrák Nagydíjon fog következni, vagy ha nem rajtol el szeptember 1-ig a szezon, akkor szeptember 1-én, majd jön a második fázis, ami a Mid-2020 elnevezést kapta, és október 15-én lép majd érvénybe.

A csapatoknak pedig meglehetősen kevés idejük lesz a jelenlegi autók „korlátlan” fejlesztésére, hiszen a legtöbb csapat csak mostanában kezd el újra dolgozni, az Osztrák Nagydíj első szabadedzésétől kezdve pedig rendkívül minimálisak lesznek az istállók lehetőségei, az alábbi alkatrészekhez pedig már nem nyúlhatnak:

a kasztni, a biztonsági rendszerek, a váltó, a pedálok, energiaellátó-rendszer, hidraulika, felni, gumimelegítők, féknyereg, brake by wire-rendszer, hőcserélők, on-board rádió, a versenyzők italrendszere és a bokszutcai felszerelések.

A Mid-2020 fázisban pedig ezekhez csatlakoznak az első és a hátsó felfüggesztés belső alkatrészei, a DRS-rendszer, a padlólemez, a féklemezek, a féktárcsák és fékbetétek, az elektronikai rendszer és a bokszkiállásokhoz szükséges felszerelések.

Ezekből könnyű kitalálni, hogy 2021-re nem marad óriási mozgástere a csapatoknak a fejlesztéseket tekintve, mivel a motorok is drasztikusan kevesebb időt tölthetnek a tesztpadokon. Így marad az aerodinamika területe, ami a jövő évtől fogva nagyon sterilizált lesz.

Lewis Hamilton, Mercedes F1 W11 F1

Lewis Hamilton, Mercedes F1 W11 F1

Fotó készítője: Mark Sutton / Motorsport Images

Minden csapatnak meglesz a lehetősége arra, hogy kihasználja a két zseton adta lehetőséget arra, hogy módosítsák az autó „befagyasztott” alkatrészeit, azonban ez a lehetőség elsősorban azért van, hogy az istállók kijavíthassák az esetleges hibáikat, nem pedig azért, hogy két éven keresztül „cipeljék” ezt a lehetőséget.

Az is világos, hogy akik plusz teljesítményt akarnak kisajtolni a rendelkezésükre álló erőforrásaikból, azok még gyorsan, a költségvetési sapka bevezetése előtt beruháztak egy új szimulátorba.

A Ferrari pedig ha igaz, amit a barcelonai tesztek óta mondanak, akkor nem igazán tudták versenyképessé tenni az SF1000-et, és nehéz dolguk lesz abban, hogy felzárkózzanak a Red Bullhoz és a Mercedeshez, vagy legalább megnehezítsék a dolgukat. A szabályok okozta korlátok ugyanis még inkább megnehezítik a „kapaszkodók” dolgát.

Viszont más dolog miatt lehet keserű a szájízünk: mindenki kritizálja a jelenlegi Forma-1-et azért, mert drága, nem igazán szelektív és a Mercedes előnye örökkévalónak látszik, és ez ellen tenni kellett valamit akkor is, ha ezzel az autók vesztenek a teljesítményükből.

A 2021-től bevezetésre kerülő, a padlólemezbe történő bevágás 3 kg-os növekedéssel fog járni, ami ebbe az irányba mutat: nem azt akarjuk, hogy csökkenjen ez a nagy távolság, és a ground effect visszatérjen 2022-től? Mert akik ezt akarják, azok számára el fog érkezni az F2 Plus majdnem ugyanolyan, standard alkatrészekkel és az FIA szigorú szabályaival…


Az Alfa Romeo F1-es Esport versenyzője az elsők között próbálhatta ki a Forma-1 2020-as játékát, az F1 2020-at, ami hamarosan a munkaeszköze lesz. Érdekességek Bereznay Dániel szemszögéből.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Így változik az autók padlólemeze 2021-re, amellyel lassítani akarják az autókat
Következő cikk Ezek az új motorfejlesztési szabályok 2025-ig

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország