Enyhe kifejezés, hogy nyomokban Ferrarit tartalmaz a 2019-es Haas

megosztás
hozzászólás
Enyhe kifejezés, hogy nyomokban Ferrarit tartalmaz a 2019-es Haas
Szerző:
2019. febr. 8. 5:52

Az új főszponzorral gyarapodott Haas F1 Team kezdte meg idén az autóbemutatók sorát, és annak ellenére, hogy közel sem kaptunk teljes képet a versenygépről, érdemi részleteket lehet kivesézni a VF-19-en.

Szélesebb és egyszerűbb első szárnyak, szintén egyszerűbb fékszellőzés különféle toldatok és légterelőidomok nélkül, nem lehet befújni az első tengelyt, alacsonyabbak a bargeboardok, míg a hátsó szárny véglapjai mellőzik a nyílásokat felül. A hátsó szárnyak magasabbak és szélesebbek, hogy helyreálljon a kocsik egyensúlya, melyek légáramlása teljesen más képet fest az előző évekhez képest, köszönhetően a szabályváltozásoknak. A VF-19 betekintést enged a felsoroltakba, teszi mindez első fecskeként a mezőnyben.

A Ben Agathangelou vezette aerodinamikai részleg mindent megtett annak érdekében, hogy elejét vegyék az FIA próbálkozásának: a szabályalkotók célja, hogy alapjaiban irtsák ki az úgynevezett „outwash effectet”, vagyis a turbulens áramlatok ne a kocsin kívül, hanem azon belül haladjanak, megkönnyítve a követő dolgát.

A VF-19 első szárnya követi a leegyszerűsített receptet: véglapja ahhoz hasonlít, amit a Williams tesztelt tavaly a Hungaroringen, de lényegi eltérés, hogy a talapzat nem fut végig, így az általa generált légörvényeket még inkább a kerekek külső oldala felé tudják terelni a 15 fokos szögben meghajlított véglappal. Maga a szárny öt elemből építkezik, nincsenek komplex kaszkádok és függőleges áramlásterelők, mindössze oldalanként két-két stabilizátor fut a szárny alatt.  

Haas F1 Team VF-19

Haas F1 Team VF-19

Fotó készítője: Haas F1 Team

Az első fékszellőzés – eleget téve az új követelményeknek – valóban csak a fékek hűtését szolgálják. A nagy nyílás és annak kialakítása emlékeztet arra, amit a Ferrari alkalmazott a korábbiakban. Az orrkúp karcsúbb lett, alsó része kevésbé szögletes: mindez alkalmazkodik az S-csatornához, amit a Ferraritól emelt át a csapat, de beömlőit egyelőre hatásosan leplezi a fekete fényezés.

Ezzel nem ér véget a Ferrari ihlette elemek sora: az oldaldobozok esetében is megfigyelhető az olaszok hatása, ugyanis a beömlőt olyan magasan helyezték el, amennyire csak lehetséges, míg az energiaelnyelő struktúrát aerodinamikai elemként kamatoztatják. Maguk az oldaldobozok nagyjából 10-15 centivel hátrébb kezdődnek a korábbiakhoz képest, hogy minél kevesebbet kapjanak az első kerék által kreált káros légörvényből.

Az első kerekek mögött található terelőlapok mindössze 35 centiméter magasak, ugyanakkor 10 centivel előrébb kezdődnek.  A hátsó szárny előtt lévő T-szárny kialakítása szintén Maranellót idézi, valamint a hátsó felfüggesztés geometriája is nagyon hasonlít arra, amit a Ferrari csinált 2018-ban.

Haas F1 Team VF-19

Haas F1 Team VF-19

Fotó készítője: Haas F1 Team

A motorborítás és maga a karosszéria sokkal szűkebb lett tavalyhoz képest, és megszűnt az oldaldoboz beömlőinek két részre történő tagolása: ezekből esetleg arra lehet következtetni, hogy a Ferrarinak sikerült előállnia egy nagyon hatékony hűtéssel, kevesebb/kisebb nyílásra lesz szükség idén. A Halo bekötési pontjainál fellelhetőek azok a hűtőnyílások, melyeket két éve vezetett be a Williams, majd tavaly a Mercedes is lemásolta őket. Visszatérve a motorborításhoz, sokkal alacsonyabbra tudták venni az elemet, ennek következtében nagyobb lett a rajta végigfutó cápauszony.

A 7 centivel magasabb és 10 centivel szélesebb hátsó szárny véglapja két elemből építkezik, ezen a fronton a McLaren hatása érhető tetten: nem kevesebb, mint kilenc „csipke” található rajta ott, ahol behúzzák a véglapot. Ez egy olyan fogás, amit tavaly a Mercedes és a Ferrari is átvett a brit alakulattól.

A mérnökök igyekeztek apró szárnyakkal megpakolni a karosszériát, hogy minél több leszorítóerőre tegyenek szert, pótolva a szabálymódosításból fakadó veszteséget: ilyenek találhatóak a cockpit mellett, melyek egészen az újrapozícionált visszapillantókig terjednek, a tévékamera felett a légbeömlőn, és a padlólemez belépőélénél is megfigyelhetőek.

A csapat által publikált képekből arra lehet következtetni, hogy a felnik dupla fallal rendelkeznek. Feltehetően nem a hűtést fogja szolgálni az a levegő, mely a két réteg között cirkulál, hanem a befújt első tengely hiányát kívánják kompenzálni, azaz kifelé terelni a negatív hatású levegőt. Az összképről elmondható még az is, hogy nagyobb lett a tengelytáv, kisebb a kocsi dőlésszöge, hogy még több hasznos felületet nyerjenek az aero szempontjából.

Haas F1 Team VF-19

Haas F1 Team VF-19

Fotó készítője: Haas F1 Team

Következő cikk
F1 2019: Haas Vs. Haas – az új első szárny összehasonlítása, plusz felülnézet

Előző cikk

F1 2019: Haas Vs. Haas – az új első szárny összehasonlítása, plusz felülnézet

Következő cikk

Egymásra fogja halmozni a kipufogókat a Ferrari?

Egymásra fogja halmozni a kipufogókat a Ferrari?

Cikk részletei:

Sorozat Forma-1 , TECHZÓNA
Csapatok Haas F1 Team
Szerző Dénes Gergely