F1 2019: Haas Vs. Haas – az új első szárny összehasonlítása, plusz felülnézet

Egy gyors összehasonlítás a Haas F1 Team tavalyi és nemrég bemutatott új első légterelőjéről, mely valószínűleg nem a végleges verziót jelenti a téli tesztek előtt.

Haas F1 Team VF-19

Fotót készítette: Haas F1 Team

A Haas F1 Team ma mutatta be az új festését, ami a Rich Energy érkezésével egy teljesen más designt hozott a korábbiakhoz képest. Ezzel egy olyan fekete-arany összeállítás tér vissza, mely sok szempontból a Forma-1 egyik kultikus alkotása.

Még több F1 hír:

A színek természetesen a főtámogatóhoz köthetőek, melyek merőben újak, ellentétben azzal az autóval, amin bemutatták ezt a brit helyszínen a média jelenlétében. A csavar a történetben az, hogy a digitális képeken már inkább kapunk egy 2019-es verziót, de csak részben!

Az első légterelő már az új vonalat képviseli, igazodván az idei szabályokhoz, amik jelentős különbséget eredményeznek a tavalyi elemekhez képest.

Az alább található technikai összehasonlításunkban megnézhetjük az első különbségeket a Haas 2018-as és 2019-es szárnya között. A téli teszteken minden bizonnyal egy következő verziót fogunk kapni, amiről ugyancsak be fogunk számolni, technikai összehasonlítások formájában is.

Az egyik leglátványosabb változás az idei autókon az új formájú első légterelő lesz, ami az eddiginél szélesebb, és kevesebb elem kap rajta helyet. Az évek folyamán az első szárnyak egyre komplikáltabbá váltak a turbulencia okán. A szárnyak „vortex-generátorként” működtek, és a céljuk az volt, hogy a turbulens levegőt oldalra „nyomják”. Annak érdekében, hogy ezt korlátozzák, 2019-től már csak 5-5 elemet használhatnak a csapatok az elemek oldalain. Emiatt egyszerűbbek lesznek a véglapok, és a szabályváltoztatások miatt maximum 2 lemezsor van az autó alatt.

Az első szárny összehasonlítása

 

Felülnézetből a 2018-as és a 2019-es Haas autója

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A Haas új főtámogatója mindenben le akarja győzni a Red Bullt: „Jobb termékünk van”
Következő cikk Videón a Haas F1 Team 2019-es F1-es bemutatója

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország