Elemzés

Ezért hasíthat Spában a Racing Point

A Racing Point némi meglepetésre mindkét autójával versenyképes volt a Belga Nagydíj pénteki napján, a csapat jelentős átalakítással érkezett vissza a nyári szünet után, és a jelek szerint ez kifizetődő.

Racing Point RP19, front

Fotót készítette: Giorgio Piola

Giorgio Piola F1-es technikai elemzései

Giorgio Piola technikai elemzései a Forma-1 világából. Minden, ami a technika, bepillantás a kulisszák mögé. Piola egy kimagasló újságíró a Forma-1 világából, a technika a szakterülete. Az olaszországi Genovában született, 1969 óta aktív részese a sorozatnak, miközben több ezer illusztráció fűződik a nevéhez, melyeket a világ legrangosabb autóverseny kiadványai vettek át.

Bár az utóbbi versenyeken az élmezőny csatározása is megélénkült, és a belgiumi péntek alapján Spában ebbe a Ferrari is beleszólhat végre, ám a középmezőnyben továbbra is ádáz harc folyik versenyről versenyre a negyedik helyért. A szezon első felében a McLaren uralta a középmezőnyt, ám a wokingiak az első két szabadedzésen nem hozták a formájukat.

Ellenben a Racing Point, amely mindkét szabadedzésen mindkét autójával jól szerepelt, és Giorgio Piola szokásos elemzése magyarázatot adhat rá, hogy miért. A Racing Point ugyanis felülvizsgálta korábbi orrkialakítását, és a Belga Nagydíjra már egy új koncepcióval érkezett.

Racing Point RP19 front detail

Racing Point RP19 front detail

Fotó készítője: Giorgio Piola

A csapat úgy döntött, hogy elhagyja az orrlyukakat, így még jobban közelítve a mezőnyben látott megszokott kialakításhoz, megtartva közben a hüvelykujj formát. Ez a rendszer párosul egy rögzítőoszloppárral, amelyen három rés látható, amelyek egy gerinchez érintkeznek, ez így nem különbözik sokban a Ferrari pilonkialakításától.

 

Az új orr azonban nem az egyetlen változtatás a koncepcióban, amellyel a Racing Point 2019-ben eddig próbálkozott, korábban Kanadában egy másik verzióval készült a csapat. Ám a belgiumi hétvégén további változások voltak tetten érhetőek az RP19 elején, ahol egy uszonypár jelent meg az orr tetején. Ezek az uszonyok a kasztni legfelső pontjához vannak rögzítve, és segítik a légáramlás megfelelő irányítását az orrtól az alváz felé. Így az áramlás a lengőkarok felvevőpontján keresztül vezetve a bargeboards felé folytatja útját.

Az autó elejének megváltoztatásához csatlakozott a Red Bull is, amely a Monacóban megismert orrkúp-variációval állt elő. Ez hasonlóan a a Racing Point változatához, elállt a az orr elején található légzőcsöves kialakítástól, amely korábban az autó alá vezette az áramlást.

Red Bull Racing RB15, front wing detail

Red Bull Racing RB15, front wing detail

Fotó készítője: Giorgio Piola


Motorsport.com egy nagyon látványos 3D-s animációt készített a Forma-1 elképzelt 2021-es autójáról, felhasználván benne az eredeti terveket is. Egy igazi technikai csemege a rajongóknak.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Pérez visszavált a régi motorra, de a többi Mercedes-egység marad a helyén
Következő cikk Sorozatos motorcserék az FP3 előtt a Belga Nagydíjon

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország