Ez a régi ötlet segítette a Ferrari előrelépését

Charles Leclerc formájának további javulása a Ferrarival mutatja, hogy komolyan veszik a Forma-1 élbolyára való felzárkózást és bár jelenlegi csomagjuk nem forgat fel mindent fenekestül, a kis lépések elégnek bizonyulhatnak ahhoz, hogy változtassanak a középmezőnyön.

Ferrari SF1000 floor detail

Ferrari SF1000 floor detail

Giorgio Piola

A Ferrari a Portugál Nagydíjon bizonyította, hogy nagyon is szeretnének keményen fejleszteni autójukon és rengeteg munkát is végeztek: amellett, hogy olyan alkatrészeket teszteltek, amelyekkel a 2021-es szabályok hatásait mérték fel, olyanok is az autóra kerültek, amelyektől még idén javulást várnak.

Ezen követelményeket egy olyan új pályán egymáshoz igazítani, amelyhez nem sok adatuk volt, trükkös lehet, főleg, mivel elég időt kellett hagyniuk a beállítások és a taktika belövéséhez – Leclerc eredménye alapján azonban ezúttal jól egyensúlyoztak a feladatok között.

Tanulni a múltból

Ferrari SF1000 floor comparison

Ferrari SF1000 floor comparison

Fotó készítője: Giorgio Piola

A Ferrari a kötelezőnél kissé visszább állította a hétvégén az óráit. Bár a legutóbbi futamokon bemutatott fejlesztések jó része másoktól lett másolva, vagy teljesen új, a Portimaóban látott padlólemez és a három átlós uszony a tetején, a hátsó kerék előtt, egy visszatérő elem.

A Ferrari ezt még tavaly kezdte használni (fent, jobbra) és bár ők 2020-ra lemondtak róla, más csapatoknál, például a Mercedesnél is megjelent. Idén a csapat inkább a padlólemezen lévő, körülhatárolt lyukakra összpontosított, Ausztriába teljesen új lemezzel érkezve, amelyen inkább átlós kivágások vannak a korábbi elnyújtott helyett (lásd lejjebb az összehasonlítást).

A remény az volt, hogy a kiemelt vízszintes lap (lásd balra felül a kiemelést) beiktatásával az uszonyokra már nem lesz szükség, ahogy azonban az alsó jobboldali kiemelésen látni, a lap helyét újra átvette a háromuszonyos elrendezés, Leclerc ebből egy rendes szénszálas, Vettel pedig egy gyorsan összerakott prototípus változatot kapott.

Ferrari SF1000 new floor Styrian GP

Ferrari SF1000 new floor Styrian GP

Fotó készítője: Giorgio Piola

Ferrari SF1000 old floor Styrian GP

Ferrari SF1000 old floor Styrian GP

Fotó készítője: Giorgio Piola

A jelenben élni

Ferrari SF1000 technical detail

Ferrari SF1000 technical detail

Fotó készítője: Mark Sutton / Motorsport Images

Ferrari SF1000 front brake detail

Ferrari SF1000 front brake detail

Fotó készítője: Mark Sutton / Motorsport Images

2020-ban az a legérdekesebb, hogy bár a gumik ugyanazok, mint tavaly voltak, a csapatok máig tudják, hogy hozzanak belőlük ki még többet. Emiatt a csapatoknak gyakran egymásnak ellentmondó igényeket kell egyensúlyozni.

Példának okáért zsonglőrködni kell a fékek hűtésével, a fékvezetékek aerodinamikai felhasználásával, de azt is ki el kell intézniük, hogy a fékekről a hő a keréktárcsára ugorjon, így segítve a gumimelegítést.

Még több F1 hír:

A Portugál Nagydíjon e célból a Ferrari teljesen más megközelítést választott (fent, balra), mint eddig, sokkal zártabb fékdobokkal. Ennek elsősorban aerodinamikai oka van, de a fékhűtésre és a keréktárcsára való hőátvitelre is lesz kihatása.

A régi tervek (fent, jobbra) egy kiemelkedő átfogó elem kapott helyet, ami a bevezetésen beáramló levegőt lefogta a fékdob általi felverődés után, emellett átvitte a fékezés által generált hőt a keréktárcsára. De ez azt is jelentette, hogy a légáramlatokat a kerék forgása is befolyásolta.

Az új megoldás a fékdob ezen területét teljesen lezárja és a kerék által odavert áramlatokat egy sokkal kisebb kivezetésen préseli át. Ennek az aerodinamikai hatása annyi, hogy a kerék és a gumik által keltett légörvényeket megtöri.

Persze a hőmérsékletet is változtatja ez, hiszen a fékezés által generált hő máshogy hatja át az egész felépítményt. Ezt szem előtt tartva könnycsepp alakú kivezetések is kerültek az autóra, hogy ennek a forróságnak egy része a dob és a keréktárcsa között a semmibe veszhessen.

Fél szemmel a jövőbe tekinteni

Ferrari SF1000 floor detail with 2021 rules

Ferrari SF1000 floor detail with 2021 rules

Fotó készítője: Giorgio Piola

A Ferrari nagyon jól tudja, hogy az élmezőnybe nem lehet két nap alatt visszakerülni, így ahelyett, hogy kapkodnának fejlesztéseikkel, amelyek, lehet, alapvető változtatáson kell, hogy átessenek, jóval kimértebben dolgoznak, olyan fejlesztéseket hozva, melyeknek jövőre is lesz haszna.

A 2021-es szabályváltozások értelmében ugyanis a csapatok 10%-nyi leszorítóerőt veszítenek majd, aki pedig ennek akár csak a töredékét is visszaszerzi valahogy, nagy előnyt szerez a riválisokal szemben.

Ezt észben tartva a Ferrari olyan csomagot is hozott magával Portugáliába, amelynek az adatgyűjtés volt a célja. Ezek az alkatrészek – többek között az átlós kivágással ellátott padlólemezek, a szűkebb fékvezetékek és a rövidebb lemezek a diffúzoron – már megfelelnek a 2021-es szabályzatnak.

Azzal, hogy valós körülmények között is szánnak időt arra, hogy felmérjék ezeket, nem csak a pilóták számára nyújt visszajelzési lehetőséget, de értékes adatot szolgáltat a csapatnak, amit aztán összemérhetnek szélcsatornás szimulációikkal.

Érdekes módon egy felfelé ívelő szakasz is volt a Ferrari padlólemezén épp a hátsó kerék előtt, ami felfelé továbbítja a gumi által keltett örvényt. Ezt általában a gumi előtti kivágások szokták elvégezni, ám az új szabályok szerint ezeket már nem lehet alkalmazni.

Ferrari SF1000 diffuser comparison

Ferrari SF1000 diffuser comparison

Fotó készítője: Giorgio Piola

Mindeközben a teszt alatt használt diffúzor lemezeit is megkurtították az új szabályok szerint, ezeknek több, mint 50 mm-rel kell az alapsík felett lennie, ezért eggyel növelték ezen függőleges elemek számát.

Ezt várja Verstappen csapattársától

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk A DAS nélkül érkezett Portugáliába a Mercedes
Következő cikk A Ferraritól örökölte meg a szezont tönkretevő problémáját a Haas

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország