Egymásra fogja halmozni a kipufogókat a Ferrari?

megosztás
hozzászólás
Egymásra fogja halmozni a kipufogókat a Ferrari?
Szerző:
Társszerző: Matthew Somerfield
Fordította: Dénes Gergely
2019. febr. 8. 11:19

Úgy tűnik, egyedi megoldással készül a Ferrari a 2019-es autó kipufogóját illetően, legalábbis erre lehet következtetni a Haas F1 Team kocsija alapján, melyben az olaszok hajtáslánca dolgozik.

Tavaly a Német Nagydíjon gurított nagyot a Ferrari azzal, hogy a vastag, központi kipufogóvég felett helyezte el a megkerülőszelep felől érkező vékonyabb csöveket, semmint mellette, hogy azok közrefogják azt. Először Vettel tesztelte az újítást a szabadedzésen, miközben Räikkönen a korábban is használt változatot nyúzta tovább.

Az új elrendezéshez egy átdolgozott hátsó szárny is dukált: a fősík belépőélét felfelé ívelték, amiből arra lehetett következtetni, hogy a kipufogógázok hatékonyabb kiaknázása volt a cél. Ugyanakkor, az egymás fölé halmozott kipufogóvégek másik előnye abban állhat, hogy szűkebbre lehet venni a motorborítást és a karosszériát, csökkentve a légellenállást - amiben jeleskedik az idei Haas.

A Ferrari azért is tudta alkalmazni ezt a különös elrendezést, mert két pillérrel támasztják meg a hátsó szárnyat, és a Haas ugyanilyennel állt elő a VF-19 esetében. A lenti fotón jól látszik, hogy egymás felett tornyosulnak a kipufogóvégek, így nem lenne meglepő, ha a jövő héten debütáló Ferrarinál is ez köszönne vissza.

Természetesen más csapatok is tisztában vannak a Ferrari törekvéseivel, és ha úgy találták, előnyre lehet szert tenni az egyedi megoldással, akkor más autókon is megjelenhet a függőleges elrendezés. Ugyan minimális hasznot hajthat a kipufogógázok kiaknázása, a csapatok azon vannak, hogy ledolgozzák azt a hátrányt a leszorítóerőben, ami az új szabályok bevezetése miatt keletkezik. Tavaly a Renault volt a legagresszívebb ebben a tekintetben, ők hajlították meg a legnagyobb szögben a kipufogókat a mezőnyből.

Haas F1 Team VF-19

Haas F1 Team VF-19

Photo by: Haas F1 Team

Következő cikk
Enyhe kifejezés, hogy nyomokban Ferrarit tartalmaz a 2019-es Haas

Előző cikk

Enyhe kifejezés, hogy nyomokban Ferrarit tartalmaz a 2019-es Haas

Következő cikk

Toro Rosso 2018 Vs. Toro Rosso 2019: íme a különbségek

Toro Rosso 2018 Vs. Toro Rosso 2019: íme a különbségek

Cikk részletei:

Sorozat Forma-1 , TECHZÓNA
Csapatok Ferrari Vásárlás
Szerző Jonathan Noble