Bizonyítéka arra, hogy a 2021-es F1-es autók különbözhetnek egymástól

A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) három különböző koncepciót mutatott be, amikkel azt akarták prezentálni, hogy nincs miért aggódni, bőven van potenciál a 2021-es autók tervezésében, és azok eltérhetnek egymástól.

2021 rules rendering

Fotót készítette: Motorsport.com Motorsport.com

Az FIA és a Liberty Media az Amerikai Nagydíj csütörtöki médianapján prezentálta a 2021-es szabályokat, amiket ezen a linken keresztül érhettek, olvashattok el, természetesen magyar nyelven. Az új szabályrendszer mindenre kiterjed, és a változások igen drasztikusak, így teljesen más autókat fogunk kapni.

Az FIA több modellt is bemutatott. Egyrészt ott volt a helyszínen egy kisebb 2021-es verzió, másrészt láthattuk a hivatalos grafikákat, a csapatok részéről is. Harmadrészt pedig a prezentáció részeként három egymástól különböző F1-es modellt is bemutattak, hogy ezzel is bizonyítsák, sok a potenciál az új szabályokban, és nem igazak azok az állítások, hogy a gépek csak a színükben fognak eltérni egymástól.

Az FIA és a Liberty Media szerint adott a lehetőség arra, hogy az új autók esztétikailag is különbözzenek egymástól, bár egyes területek korlátozzák ezt, mivel azok kulcsfontosságúak abban, hogy a versenyzők könnyebben követhessék egymást. A fentebb említett három koncepció valóban eltér egymástól, amik illusztrációként szolgálnak arra, hogy a szabályok adta keretein belül mennyire más autókat lehet tervezni.

Ezen változtatások közé sorolható az első szárny is, ami mindig hatalmas szerepet játszik az autók követésében. Ez mindhárom autónál eltér, akárcsak a hátsó szárny, és a különböző módosítások a diffúzor területén vagy a motorborításnál. A Liberty Media úgy látja, már ez önmagában komoly bizonyíték, de a csapatok nyilván sokkal többet fognak tenni ezért, hogy kihasználják az érdekesnek ígérkező fejlesztési szabadságot.

The 2021 Formula 1 technical regulations are unveiled in a press conference
The 2021 Formula 1 technical regulations are unveiled in a press conference
The 2021 Formula 1 technical regulations are unveiled in a press conference
The 2021 Formula 1 technical regulations are unveiled in a press conference
The 2021 Formula 1 technical regulations are unveiled in a press conference
The 2021 Formula 1 technical regulations are unveiled in a press conference
2021 rules rendering
2021 rules rendering
2021 rules rendering
2021 rules rendering
2021 rules rendering
11

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A Haas új első szárnya Austinból, ami már 2020-ra szól
Következő cikk Azonnali hatállyal távozik a Renault vezető aerodinamikusa: nagy név tér vissza

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország