Azonnali hatállyal távozik a Renault vezető aerodinamikusa: nagy név tér vissza

A Renault F1 Team bejelentette, hogy Peter Machin, az aerodinamika osztály vezetője azonnali hatállyal, közös megegyezéssel távozik a csapattól, akinek a helyét az ex-williams-es Dirk de Beer veszi át.

Renault F1 Team R.S.19 in the garage

Fotót készítette: Erik Junius

A Renault F1 Teami dei éve nagyon nehéz, és sokkal jobb eredményeket is elérhettek volna, de nagyon úgy tűnik, hogy még az 5. helyük is veszélybe kerülhet. A csapat nem volt elégedett a fejlődéssel, bár szerintük túl nagy elvárásokat támasztották velük szemben. Ennek ellenére nem meglepő, hogy most egy fontos név távozik, aki az aerodinamikáért felelt.

Még több F1 hír:

Peter Machin és a Renault közös megegyezéssel szakított egymással, méghozzá azonnali hatállyal, így már semmilyen formába nincs jelen Enstone-ban. A helyét az a Dirk de Beer veszi át, aki 2013-ban hagyta el az alakulatot, ami akkor még Lotus néven szerepelt. Tette ezt azért, hogy a Ferrari vezető aerodinamikai szakembere legyen, majd később a Williamshez került.

De Beer még 2018 májusában hagyta el hasonló körülmények között a legendás brit istállót, szintén azonnali hatállyal. De Beer 2017 elején érkezett a Ferraritól Grove-ba, oroszlánszerepe volt az agresszív FW41 kifejlesztésében, ami nagyon gyengére sikeredett. A nehezen kezelhető autó mindössze négy pontot eredményezett a csapatnak az első hat nagydíjon, ezzel az utolsó helyen álltak az összetettben, még a Saubernek is megelőzte őket. 

2021 F1 car of Renault F1 Team

2021 F1 car of Renault F1 Team

Fotó készítője: Renault F1

Május végén Ed Wood főtervező távozott a Williamstől; kettejük helyett a főmérnök Doug McKiernan vezette tovább a technikai részleget és a gép fejlesztését. Korábban a McLarennél volt aktív, és 2018-ban csatlakozott a csapathoz. Az aerodinamikai vonalat Dave Wheater vitte tovább. 

A Renault a hivatalos nyilatkozatában elmondta, a bejelentés már 2021-re is szól, megpróbálván kihasználván a lehetőségeket, amiket az új szabályok adnak, valamint a kihívások miatt is érezték úgy, hogy változtatniuk kell. A franciák nagyon boldogok, hogy de Beer visszatér hozzájuk, aki komoly tapasztalattal rendelkezik az aerodinamika osztályok vezetésében, és sikeres is. Többek között Enstone-ban is az volt. 

Az átszervezés részeként Vince Todd lett az ideiglenes aerodinamikai helyettes, mielőtt egy teljes munkaidős kinevezést jelentenének be a következő évre vonatkozólag, amikor egy alkalmazott érkezik az egyik riválistól. James Rodgers szintén fontos szerepet kap, aki a jó teljesítménye után az összes autóprojekt aerodinamikai felelőse lesz a Renault-nál. 


A következő videós anyagban virtuálisan járhatjuk be az austini versenypályát, mely 2012-ben mutatkozhatott be a Forma-1-ben. Egy hajtósabb kör a Williams autójával.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Bizonyítéka arra, hogy a 2021-es F1-es autók különbözhetnek egymástól
Következő cikk Még a 2021-es szabályokkal is a top-csapatok maradnak jó helyzetben

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország