Az FIA egészen közelről figyeli majd a McLaren motorváltását a Mercedesre

A McLaren elfogadja, és fairnek tartja azt, hogy az FIA igen közelről fogja figyelni őket, amikor átváltanak a Mercedes erőforrásaira, amihez külön engedélyre volt szükség, hiszen a jelenlegi gazdasági kérdések miatt befagyasztották a fejlesztések egy részét, és 2021-es szabályokat eltolták 1 évvel.

Lando Norris, McLaren MCL35

Fotót készítette: Zak Mauger / Motorsport Images

A jelenlegi helyzet vajon milyen hatással van a McLaren és a Mercedes kapcsolatára? Ez is a fő kérdések között szerepel, hiszen a britek szerződést kötöttek a németekkel, melynek értelmében 2021-től újra az ő motorjaikkal fognak versenyezni. Ez egy 2020-21-es szuperszezon esetében is megvalósulhatna?

Még több F1 hír:

„Mindenekelőtt szeretném elmondani, hogy soha nem hallottam a szuperszezonról, mint elképzelésről, amit úgy értelmezek, hogy két szezon kombinációjáról van szó. Hallottam arról a gondolatról, hogy januárban is lehetnének versenyek, de még mindig két külön szezonról beszélünk.” - mondta Andreas Seidl, a McLaren csapatfőnöke.

„Megvitattuk a kérdést, és egyértelműen adott a lehetőségünk arra, hogy a következő évre beépítsük a Mercedes motorját az autónkba. Ezen dolgozunk. Van egy ok, amiért úgy döntöttünk, hogy a Mercedesre akarunk váltani, és ez nem változott.” - tette egyértelművé a német csapatfőnök.

Ha a következő szezonban is a jelenlegi McLaren lesz használatban, ami erősen valószínű a költségek csökkentése érdekében, az akár hátrányosan is érintheti a briteket, mivel az MCL35 a Renault 2020-as erőforrása köré épült.

„Az elsődleges terv az volt, hogy a Mercedes motorját abba az új autóba építjük bele, ami a 2021-es szabályok szerint készül el. Nyilvánvalóan most más a helyzet. Bizonyára vannak korlátozások annak vonatkoztatásában, hogy mennyire tudjuk ezt a motort integrálni a jelenlegi autóba.”

Andreas Seidl, Team Principal, McLaren

Andreas Seidl, Team Principal, McLaren

Fotó készítője: Mark Sutton / Motorsport Images

„Az FIA-val közösen megállapodtunk abban, hogy nagyon szorosan figyelemmel kísérik a folyamatot, és csak azokat a változtatásokat végezzük el, amik kizárólag a Mercedes erőforrásához köthetőek. Tehát szorosan figyelemmel fogják kísérni ezt, hogy semmilyen más területet ne érintsünk, ami további teljesítménynövekedéssel járna.”

„Ezt teljesen megértettük, és egyet is értettünk, mert végül a nagyobb képet kell megvizsgálnunk ebben a kérdésben. Azaz egyet kell értenünk és támogatjuk ezt a fajta befagyasztást, ami jelenleg történik. Ezzel a lehető legtöbb költséget spórolhatjuk meg idén. Ez mindenki számára ugyanazt jelenti.”

„Nyilvánvaló, hogy a Mercedesszel már tavaly megkezdődtek a tárgyalások. Az elmúlt évben és annak az elején további találkozókat ejtettünk a technikai részlegek között. Mindent felsorakoztattunk a motor beépítéséhez az új autó kapcsán, de a helyzet most változott. Jelenleg teljes leállásban vagyunk.”

„Ez a Mercedes motorrészlegére is igaz, szóval semmi sem történik, de amint visszatérünk a munkába, teljes gőzzel megyünk előre a Mercedes motorjának lehető legjobb integrálásának érdekében. Ezt az FIA által hozott korlátozásokon belül fogjuk megtenni.”

Ha a szezont januárban fejezik be, lehetséges lehet a Renault-val való szerződés meghosszabbítása? „Nos, először ennek valóban meg kell történnie, hogy januárban is versenyzünk. Nem hiszem, hogy kérdés lenne a Renault-val kötött megállapodásunkkal kapcsolatban. Ismét csak azt tudom mondani, fontos kijelenteni, hogy jó a kapcsolatunk, ami egyúttal átlátható is erre az évre. Szóval nem látok problémát ebben.”

 

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A Ferrari egy új motoron dolgozik, ami 20 lóerővel adhat le többet: átalakulhat az SF1000
Következő cikk A Mercedes legyártotta a 10 ezer CPAP eszközt a koronavírus elleni harc részeként

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország