Top események
Forma-1
10 okt.
-
13 okt.
Ez az esemény véget ért
MotoGP
04 okt.
-
06 okt.
Ez az esemény véget ért
18 okt.
-
20 okt.
Ez az esemény véget ért
Teljes eredmény:

A Renault komoly csomaggal mentené meg a szezonját

megosztás
hozzászólás
A Renault komoly csomaggal mentené meg a szezonját
Szerző:
, Szerkesztő
2019. aug. 16. 14:25

A Renault szempontjából nem alakult fényesen az idény első fele, hiszen középcsapatok közül a McLaren és a Toro Rosso is a francia istálló előtt áll. A szezon vége felé egy komoly aerodinamikai csomagot vetnének be az enstone-iak, hogy fordítsanak a helyzetükön.

A 2019-es idény egyelőre egyáltalán nem a Renault idénye. 12 futam után csak a konstruktőri 6. pozícióban állnak, a McLaren 43 pontra van tőlük, illetve a hockenheimi kiugró eredményüknek köszönhetően a Toro Rosso is előttük áll.

A szezon előtt még az volt a francia istálló célja, hogy biztosítsák a konstruktőri negyedik helyüket, illetve lefelezzék a topcsapatokkal szembeni hátrányukat. De a Renault autója egyáltalán nem megbízható, illetve a versenyzőik is hibáztak, ennek következtében az utolsó előtti helyen állnak az idén megtett kilométerek számában – csak a Haast előzik meg.

Emellett továbbra sem elég gyorsak a közepes tempójú kanyarokban, amely gyengeség már 2017 óta jelen van a sárga-fekete istállónál, hiába vetettek be átfogó aerodinamikai frissítést a hazai versenyük, a Francia Nagydíj előtt.

Még több F1 hír:

A Renault persze nem áll karba tett kézzel: keményen dolgoznak azon, hogy a nyári szünet után bevethessék a C-specifikációjú erőforrásukat.

„A teljesítménynövekvés körülbelül akkora lesz, mint az A- és B-specifikáció között volt.” – árulta el a motorért felelős igazgató, Remi Taffin, ez pedig körülbelül plusz 10 lóerőt jelenthet az AMuS számításai szerint.

Az új specifikáció már a Belga Nagydíjra elkészülhet, először pedig az Olasz Nagydíjon kerülhet majd bevetésre a Renault oldaláról. Viszont az is igaz, hogy minden új motorfejlesztést megkap a legnagyobb riválisuk, a McLaren is.

Tehát a Renault-motor erősödése a McLaren ellen nem látná el előnnyel a francia istállót, akik a kasztni és az aerodinamika területén is fejlesztenek. Várhatóan Belgiumra és Olaszországra érkezni fognak frissítésekkel, például a szárny méretén csökkenthetnek a kisebb légellenállás céljából. A terveik szerint pedig 4-5 futammal a szezon vége előtt fog érkezni egy nagy fejlesztési csomag.

„Jelenleg ez a terv a szélcsatornánál tart.” – mondta erről a kasztniért felelős igazgató, Nick Chester.

További híreink:

A Renault az oldaldobozok környékét dolgozhatja át, vagyis a bargeboardokat, a szárnyakat és az autó hátulját. Az enstone-i gárda szerint mindezt kis fejlesztésekkel nem tudják elintézni, ezért tervezik a nagy csomagot. És hiába lesz fent az új csomag mindössze néhány idei versenyen, mivel a 2020-as szabályok csak minimálisan fognak eltérni a 2019-esektől, így a következő szezonra is pozitív hatással lehet, ha a Renault csomagja beválik.

„Már egy ideje teszteljük a szélcsatornában az új első és hátsó felfüggesztést, illetve a kasztni bizonyos elemeit.” – tette hozzá Chester.

A Renault pedig nincs könnyű helyzetben, mivel jelentős előrelépésre van szükségük ahhoz, hogy a top-4 istállóba tartozhassanak. A franciák a többi középcsapatnál nagyobb erőforrásokkal rendelkeznek, ha pedig nem jönnek az eredmények, a menedzsment elgondolkodhat azon, hogy érdemes-e folytatni.


A következő videós anyagban a Forma-1 idei mezőnyének eredményeit nézhetjük meg egymás ellen, csapaton belül, látván azt, hogy ki, hogyan áll a másikkal szemben.

 
Következő cikk
Megvan: ezeket várják a 2020-as és 2021-es gumiktól a Forma-1-ben

Előző cikk

Megvan: ezeket várják a 2020-as és 2021-es gumiktól a Forma-1-ben

Következő cikk

Égető szükség van a McLarennél az új szélcsatornára

Égető szükség van a McLarennél az új szélcsatornára
Hozzászólások betöltése