A Renault is új első szárnnyal készült a hétvégére

A Renault autóinak első szárnya módosításokon esett át azt követően, hogy a csapatnak az elmúlt két versenyen nem sikerült érdemben felvenni a versenyt fő riválisukkal, a McLarennel.

Front wing of Renault R.S.19

Fotót készítette: Mark Sutton / Motorsport Images

Írtunk róla korábban, hogy a Williams csapata új első szárnyakat hozott Szuzukába, és az amúgy is a legtöbb módosításon áteső alkatrészt a Renault csapata is átszabta, mielőtt Japánba érkeztek volna. A csapatnak szüksége is van erre, mert egy bíztató monzai szereplés után Szingapúrban és Szocsiban sem tudtak olyan eredményt elérni, amilyet szerettek volna.

A franciák az új elemet várhatóan egész hétvégén fogják használni, bár amennyiben a későbbiekben esősebb időre kell számítanunk, nem biztos, hogy ez lesz a megfelelő alkalom a kiértékelésére. A csapat a szárny szabályok által megengedett öt szintjének a profilját alakította át teljesen, ahogy azt az alábbi képen is láthatjuk.

Front wing of Renault R.S.19

Front wing of Renault R.S.19

Fotó készítője: Mark Sutton / Sutton Images

A felső két szint meg lett rövidítve, aminek köszönhetően az alsókra kisebb bevágások kerülhettek. Ezek a nyílások a légáram megforgatásában segédkeznek, míg a szárny orrkúp felőli részének meghajlítása által keletkezett „alagút” ugyanezt továbbítja az autó hátsó része felé. A legfelső szintnek jóval egyenesebb a kialakítása, azonban a véglaphoz való csatlakozásnál ennek alakján is módosítottak, hogy több leszorítóerőt generáljon.


Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A Honda 140 millió eurót költ a Mercedes és a Ferrari legyőzésére
Következő cikk A Renault nem szenved anyagi károkat a McLaren távozása miatt

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország