A Renault és a Mercedes is erősen furcsállja a Ferrari motorját, ami az FIA szerint legális

A riválisok egyre gyanakvóan néznek a Ferrarira a motorjuk miatt, mely 55 lóerővel képes többet leadni egy körben, aminek igencsak jó hasznát tudják venni az időmérő edzéseken.

Sebastian Vettel, Ferrari SF90

Zak Mauger / Motorsport Images

A Mercedes az első világbajnoki címeit javarészt az óriási motorkülönbségekkel húzta be, amire sokáig a Ferrarinak, a Renault-nak és a Hondának sem volt válasza. Ennek köszönhetően pedig a németek gyakorlatilag igen könnyedén szerezték meg egymás után a bajnoki címeket, és úgy tűnik, hogy idén is ugyanaz a forgatókönyv valósul meg.

Még több F1 hír:

A helyzet azonban változott, mivel a Mercedes motorcsomagja már korántsem domináns, hiszen a Ferrari nemcsak utolérte a németeket, hanem meg is előzte őket. Legalábbis folyamatosan erről szólnak a hírek, mivel lehetséges, hogy összességében még mindig a Mercedes erőforrása adja le a legtöbb lóerőt, de ha mindezt egy körre vetítjük le, akkor az olaszok 55 lóerővel erősebbek, ami igen komoly különbség.

Az egyenesekben különösen nagy hasznát veszik ennek, de a motor enélkül is nagyon hatékonyan működik, aminek Charles Leclerc és Sebastian Vettel is rendre jó hasznát veszi. Igaz, eddig még mindig csak a monacói tudott győzni a csapatnál az idei szezonban, míg a német világbajnok több mint 1 éve nem ünnepelhetett a dobogó legfelső fokán.

Valtteri Bottas, Mercedes AMG F1, 2nd position, congratulates Charles Leclerc, Ferrari, 1st position, in Parc Ferme

Valtteri Bottas, Mercedes AMG F1, 2nd position, congratulates Charles Leclerc, Ferrari, 1st position, in Parc Ferme

Fotó készítője: Jerry Andre / Sutton Images

A német Auto Bild Motorsport megkérdezte a Red Bull Motorsport tanácsadóját, Dr. Helmut Markót a helyzetről, aki elmondta, 55 lóerős differenciáról beszélhetünk a Ferrari esetében, ami több mint bárki másnál, de ez csak egy körre értendő. Az osztrák szerint is ennek különösen az időmérőn veszik hasznát, főként az olyan pályákon, mint Spa és Monza, ahol a hosszú egyenesek miatt a sebességbeli különbség egyértelműen látható volt.

A háttérben a Red Bull és a Mercedes folyamatosan próbál rájönni arra, hogy mi állhat a Ferrari motoros fölényének hátterében, de az FIA válasza eddig minden alkalommal az volt, hogy az egység legális. Lehetséges, hogy a szövetség tisztában van a legális trükkel, ha egyáltalán van ilyen, de az információt nyilvánvalóan nem oszthatják meg a többi gyártóval.

Marko azonban hozzátette: „Elsősorban nem mi vagyunk azok, akik ujjal mutogatnak a Ferrarira. Ez a Renault és a Mercedes.” A színfalak mögött sok egyeztetés zajlik erről és Toto Wolff, a Mercedes csapatának első embere, azt mondta, a Ferrari motorja egyértelműen a legerősebb és a szezon során lenyűgöző módon javítottak a motorjuk teljesítményén.


Fernando Alonso nagy erőkkel készül az első Dakar ralijára a Toyota segítségével. A spanyol F1-es világbajnok egyre több terepralis eseményen vesz részt.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Van egy modern F1-es autónak olyan aerodinamikai teljesítménye, mint a legendás szárnyas autóknak?
Következő cikk Más Ferrari gurul pályára Szingapúrban, mint a Hungaroringen: Vettel mentőcsomagja

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország