3D nyomtatás és ragasztás: gyors munkát végzett a Red Bull „másológépe”

Egy hete meglátták, Mexikóban már ki is próbálták: a Red Bull Racing megmutatta, mennyire gyorsan működésbe tud lépni a fénymásoló, ha arról van szó, hogy mielőbb ki kell próbálni egy olyan megoldást, amit az egyik riválistól lestek el.

Red Bull Racing RB14 floor detail

Fotót készítette: Giorgio Piola

A Ferrari múlt héten rántotta le a leplet azokról a légterelő síkokról, melyekből oldalanként kilenc sorakozik a padlólemez szélén, három idom alkot egy-egy sort. Az alakulat tesztelte az elképzelést Austinban, majd levették, és Mexikóban újfent előkerült az első edzés erejéig. Vettel elmondta, sokat tanultak, érdekes volt a délelőtt, de maradnak a régi csomagnál.

A Red Bullnak már egy hete megtetszett a dolog, ezért alaposan körbefotózták a Ferrari szóban forgó részét, a képeket elküldték Milton Keynesbe, ahol elkészítették az idomok számítógépes modelljét, ezeket betáplálták a CFD-be, és a gyors számítások után arra jutottak, érdemes mielőbb legyártani őket, hogy valós körülmények között teszteljék. Arra nem volt elég idejük, hogy egy teljesen új padlólemezt gyártsanak, ezért 3D nyomtatással készültek el az idomok mindössze pár óra leforgása alatt, köszönhetően az ügynevezett „rapid prototype” technológiának. Alapanyaguk nem kompozit, és egyszerűen felragasztották őket a régi padlólemezre, nem képezik annak integráns részét.

Helmut Marko az auto motor und sportnak elmondta, az elemek annyira tartósak, hogy akár a versenyt is kibírnák. Erre vélhetően nem kerül sor, ugyanis a második edzésen már mellőzték őket. A két csapat megoldása annyiban tér el egymástól, hogy a Red Bullnál két idomból építkezik az első két sor.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A Red Bull már le is másolta a Ferrari padlólemezét
Következő cikk Rekord: 1400 hűtőnyílás a Ferrari féktárcsáján

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország