A Racing Point nem akart óvást a Renault ellen

Egyre érdekesebb az, ami a háttérben zajlott a Renault japán kizárása kapcsán, mely igen sok pontjába fájt a francia gyártónak. A Racing Point most elárulta, hogy eredetileg nem is óvásról volt szó a részükről.

Daniel Ricciardo, Renault F1 Team R.S.19 locks a front wheel

Fotót készítette: Jerry Andre / Motorsport Images

A Renault F1 Team elvesztette a Japán Nagydíjon szerzett pontjait, és nagyon érdekes körülmények között, mert noha az FIA a „titkos” rendszerüket szabályosnak minősítette, más pontokban elbukott a csapat, mert a versenybírák úgy látták, hogy ezzel Daniel Ricciardo és Nico Hülkenberg versenyzői segítséget kap, amit tiltanak a regulák.

Még több F1 hír:

A csapat szomorúan vette tudomásul a döntést, és mivel nem volt a kezében újabb bizonyíték, nem nyújtottak be fellebbezést. Otmar Szafnauer, a Racing Point vezetője a Sky kérdésére azonban azt mondta, nem óvást nyújtottak be a Renault ellen, hanem egy teljesen más helyzet állt a történet mögött, mely végül kizárást ért.

A szakember elmondta, a probléma valójában Silverstone-ban ütötte fel a fejét, ahol gondjaik voltak a saját fékrendszerükkel, ami meghibásodott. Ez egy mechanikai hiba volt a biztonsági autós fázis után Sergio Pérez-nél. A mexikói ekkor már tehetetlen volt a hiba miatt, és beleszállt Nico Hülkenberg gépébe.

Ekkor az RP elkezdte megvizsgálni, hogy mit tehetnének a rendszer megerősítése érdekében, majd észrevették, hogy a Renault-nak erre van egy külön automatikus rendszere, amit ők is meg akartak csinálni. Emiatt levelet írtak a szövetségnek, hogy megkérdezzék, ezen rendszer kifejlesztése szabályos-e, mert ha igen, akkor alkalmazni fogják. Végül az FIA azt mondta, hogy a rendszer ezen működése nem legális, és ebből kerekedett a Renault japán eredményének „megóvása.”

Az automatikus fékkorrekciós rendszer működésével kapcsolatban a csapat azt mondta, a korábban említett onboard videó, amin látható a rendszer működése, az FIA ismerte a fejlesztést, és meg is erősítette, hogy az megfelel a műszaki előírásoknak. A Renault hozzátette, semmit sem rejtettek el, csak egy innovatív rendszerről van szó. A bírák azonban úgy ítélték meg, hogy az eszköz illegális segédlettel szolgál a versenyzők számára.

Szafnauer a nyilatkozat végén megjegyezte, van egy sor leírásuk, hogy mi számít versenyzői segédtelenek, és mi nem. „Ha ezt manuálisan kell megváltoztatni... Néha ezt könnyű megtenni, de valamikor három vagy négy dolgot kell állítanod egy kanyar előtt, így amikor mindez automatikus, az határozottan segít a versenyzőnek.”


Max Verstappen kipróbálhatott egy legendás darabot, a 1,5 literes V12-es motorral ellátott a Honda RA272 F1 volánjánál ízelítőt kaphatott a fiatal holland az aranykorszak hangulatából.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Hamilton a fontos mérnöke nélkül marad Mexikóban és Amerikában
Következő cikk A Lotus már 2015-ben használhatta az illegálisnak minősített fékrendszert?

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország