Elemzés

A Mercedesnek már melegben sem kell izzadni

A németek autójának eddigi egyetlen hátránya volt, hogy nehezen viselte a meleget, és az ennek érdekében hozott változások pedig az autó teljesítményére is hatással voltak, ám a jelek szerint a Nyugat-Európában tomboló hőségre talált választ a címvédő.

Mercedes AMG F1 W10 in the pitlane

Giorgio Piola

Giorgio Piola F1-es technikai elemzései

Giorgio Piola technikai elemzései a Forma-1 világából. Minden, ami a technika, bepillantás a kulisszák mögé. Piola egy kimagasló újságíró a Forma-1 világából, a technika a szakterülete. Az olaszországi Genovában született, 1969 óta aktív részese a sorozatnak, miközben több ezer illusztráció fűződik a nevéhez, melyeket a világ legrangosabb autóverseny kiadványai vettek át.

A bargeboard és a forgószárnyak a szezon során folyamatosan bonyolódnak, ez a folyamat a Mercedes hazai pályáján sem állt meg. A német csapat a szezon során többször is megváltoztatta a forgólapátokat, ezúttal pedig egy teljesen új megközelítéssel próbálkozik. Eddig négy különböző lapát kapcsolódott össze, az utolsó pedig az oldaldoboz tetejénél végződött. A Mercedes most kevésbé szokványos megoldásra váltott, eszerint a lapátok vízszintesen helyezkednek el, és reluxaszerűen vannak elfordítva (bal oldali zöld nyíl) - a megoldás nem hasonlít a Haas által használt elemhez.

Mercedes AMG F1 W10 technical detail

Mercedes AMG F1 W10 technical detail

Fotó készítője: Giorgio Piola

Egyelőre nem világos, hogy a Mercedes miért váltott, de vélhetően a cél, hogy nagyobb légáramlást biztosítsanak az oldaldoboz kivágásánál az autó hátsó része felé. A korábbi specifikációnál a forgó lapátok vízszintes görbületei hasonló munkát végeztek. Vélhetően ezek hatását igyekeztek kiterjeszteni az új változattal, az első elem összegyűjti a kerekek mögötti turbulenciát, és továbbküldi a következő vízszintes elemekhez. Ez a megoldás erősebben kapcsolódhat a bargeboard feladatához, vagyis, hogy a káros turbulens áramlásokat eltereljék az autó aljáról. A lila nyíl jelzi a szerelési pontot, amely így nagyobb lehetőséget biztosít az autó számára a légáramlás kezelésére az oldaldobozok tetején.

Az új első szárny rövidebb lapáthosszal jelentkezik, a felső két elem van visszavágva még közelebb hozva a kilépő élt a véglaphoz, amelynek elhelyezése korábban vita tárgya volt, mert kiálló része defektet okozhatott. A FIA kérésére ezt megváltoztatták, de a következő futamokon azért a Mercedes igyekezett ezen a téren trükközni. Az első szárny alsó fő eleme egy kis csavart is tartalmaz, amely azt az aerodinamikai törekvést erősíti, hogy a légáramlásokat az autó külseje felé tereljék.

Mercedes AMG F1 W10 front wing detail

Mercedes AMG F1 W10 front wing detail

Fotó készítője: Giorgio Piola

A Mercedes fölényét eddig egyetlen versenyen sikerült megzabolázni, ám az Osztrák Nagydíjon sem a riválisok múlták felül a németeket, sokkal inkább a németek voltak kénytelen alkalmazkodni a körülményekhez. A Red Bull Ringen mért közel 35 °C fokos hőmérsékletben a Mercedes motorja egyértelműen túlmelegedett, Lewis Hamiltonnak és Valtteri Bottasnak még úgy is spórolnia kellett menet közben, hogy a kasztnit több helyen is megnyitották a szellőzés érdekében.

A nyári szünet előtti utolsó két futamon a hőmérséklet akár a 40 °C fokot is meghaladhatja, ám a jelek szerint Hockenheimben nem a Halo mögötti nyílásokra szavaz az istálló. Ehelyett a közelben lévő nyílásokat kibővítették, és szélesítettek kicsit a motorborításon, hogy nagyobb tér legyen belül a motornak "lélegezni".

Új véglapok vannak a hátsó szárnyon, amelyek egy lépcsőzetes élű sarok kivágással és számos új bordával rendelkeznek, amelyeket a sárga nyíl jelez az alsó képen. A hátsó szárny komoly turbulenciát okoz, és hőségben, nagy páratartalom mellett gyakran a levegőben lévő nedvességet vízzé cseppfolyósítja, ez a változtatás ezt a következményt igyekszik gyengíteni.

Mercedes AMG F1 W10 technical detail

Mercedes AMG F1 W10 technical detail

Fotó készítője: Giorgio Piola


Főszerepben a Német Nagydíj helyszíne, Hockenheim, amiről most egy virtuális gyors kört nézhetünk meg az F1 2019 játékból, benne a Red Bull-Hondával, mely akár esélyese is lehet az eseménynek.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A Williams Hockenheimben már csatára számít, és nem csapaton belül
Következő cikk Közeli képeken a Racing Point új aerodinamikai csomagja

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország