
Giorgio Piola F1-es technikai elemzései
A Mercedes új padlólemezzel érkezett a Belga Nagydíjra
A Mercedes Valtteri Bottas autójára egy új padlólemezt szerelt fel, amelyen a szokásos bevágások mellett a Red Bullra hajazó apró szárnyelemek jelentek meg. A csapat már 2021-re készülhet ezzel a megoldással.

A Mercedesannak ellenére sem állt le a W11 fejlesztésével, hogy a 2020-as szezont is dominálják, és jó úton haladnak sorozatban a 7. konstruktőri, és egyéni világbajnoki címük felé. A csapat egy új padlólemezt fog kipróbálni Valtteri Bottas autóján ma.
A Mercedes 3 apró, függőleges terelőszárnyat helyezett el a padlólemezen, amihez hasonlót idén a Red Bull használ, akik ezt a megoldást még a szezon júliusi kezdete előtt, a filmforgatási napjukon próbálták ki.
A Mercedes ezzel akár már 2021-re is készülhet, ugyanis jövőre a padlólemez méretét csökkenteni fogják, hogy a Pirelli 2019-re gyártott, de még 2021-ben is használt gumijait megóvják ezzel, illetve a versenyzésnek is jót tesz majd, ha a dirty air csökken.

2021 floor rules
Fotó készítője: Giorgio Piola
Az FIA célja, hogy az összesen 10%-kal csökkentsék a leszorítóerő mértékét, ennek érdekében pedig padlólemez méretének csökkentése mellett a teljesen zárt bevágásokat is betiltják majd, ezért is kerülhetnek előtérbe a Mercedes által is kipróbált függőleges terelőelemek.
A Haas elismerte, nem volt biztos a maradásuk az F1-ben.
Az F1 2020 speciális kiadást szentelt a legendás hétszeres világbajnoknak, Michael Schumachernek, aki Spa-ban, a Jordan 191 autóval mutatkozott be a Forma-1-ben. Egy kör a legendás aszfaltcsíkon, a legendás autóval.
Egy kép, ami megmutatja, hogy mekkora aerodinamikai hátrányban volt a Ferrari a Spanyol Nagydíjon
A Mercedes komplex aero csomagja, amely hozzájárult a domináns 1-2-höz Belgiumban
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.