A Mercedes új első szárnyvéglapokkal érkezett Kínába

A Mercedes számos újdonsággal készült a Forma-1-es Kínai Nagydíjra, ezek közül a leglátványosabb, hogy lecserélték az első szárnyak véglapjait.

Mercedes AMG F1 W10 front wing detail

Giorgio Piola

A Mercedes az előszezon első hetében egy, a levegőáramlást befelé irányító szárnyvéglappal kezdett, de a második héten már visszatért egy korábbi verzióhoz, amely az általánosan használt hatáson alapul. Ez egy kis téglalap alakú kivágással volt ellátva a kerékhez közelebbi felső sarkában, és a német istálló most ezt a koncepciót gondolta tovább. A Mercedes a kifelé tartó légáramlást szeretné erősíteni és továbbfejleszteni, anélkül, hogy veszélyeztetné az első szárny azon képességét, hogy még több leszorítóerőt nyerjen a külső részekből.

Amint az Giorgio Piola a sanghaji bokszban készített exkluzív fotóin is látszik, a véglap hosszából visszanyestek valamelyest, amitől ívelt lett a kilépőél.

Még több F1 hír:

A változtatásnak köszönhetően „kitárulkozik” a legfelső szárnyelem sarka a kilépőélnél, megnyitva a teret a szárny és az első kerék között. Mindezek eredményeként sokkal korábban megfigyelhető az úgynevezett „outwash” hatás, a szabaddá vált rész erősebb légörvényt generál a szárnycsúcson – teszi mindezt annak betudhatóan, hogy a felül elhaladó, nagynyomású légáramlásnak esélye van le tud bukni az alacsonyabb nyomású területre.  

Miközben ez valamelyest csökkenti a leszorítóerőt, a beérkező légáramlás megforgatja a szárny csúcsánál keletkező légörvényt az első kerék körül, ezzel megerősítve a kifelé tartó légáramlást.

A szárny alatt futó palánkok - oldalanként 2-2 megengedélyezett - sokkal kijjebb kerültek, ezzel segítve az elérni kívánt hatást, miszerint az autó körül vezetik el a forgó légmozgást. Ezek áthelyezésével egyben támaszkodnak arra is, hogy a szárny talapzata hamarabb véget ér a véglap geometriájához képest.

A Red Bull összehasonlító teszteket végzett Bahreinben az első szárnyakkal, míg Kínába a szahíri versenyhétvégén is használt specifikációval érkeztek. Ez egy kis réssel volt ellátva a harmadik szárnyelem belső felén, ahol a felső két szárnyrészt is visszavágták, hogy ezzel kezeljék a légörvényeket.

Ezt a verziót vetették össze a teszten azzal a változattal, amit az autó bemutatóján is használtak: utóbbi esetében a két felső elem jobban megnyúlt lefelé – míg a véglap tartalmazott egy kisebb kivágást, ellentétben a bahreini specifikációval.

Mercedes AMG F1 W10, első szárny, részlet
1

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Ricciardo és Hülkenberg is különleges festésű sisakkal készül a Kínai Nagydíjra
Következő cikk Ha a Honda így folytatja, meg fogja fogni a Ferrarit

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország