A Mercedes is vizsgálódik az új motor ügyében

A Mercedes pénteken reggel minden csapatnak elküldte a harmadik specifikációjú erőforrást, vagyis összesen hat autó vágott bele a legújabb fejlesztésű motorral a hétvégének, ám csak négyen fejezték be a Belga Nagydíjat azzal.

Robert Kubica, Williams FW42, stops with an engine problem

Robert Kubica, Williams FW42, stops with an engine problem

Jerry Andre / Motorsport Images

A Mercedes évekig jelentős fölényben volt a hajtásláncával a mezőnyben, ám az utóbbi időben már a Ferrari megelőzte, és a Renault is beérte a németek erőforrását. A Forma-1 mezőnyében jelenleg hat autót hajt Mercedes-motor, ezek mindegyikének a rendelkezésére bocsátották a legújabb specifikációt pénteken, azzal a figyelmeztetéssel, hogy a szezon végéig már csak büntetéssel lehet új motort beszerelni az autóba.

Sergio Perez autójában már a második szabadedzésen gondot okozott az erőforrás, míg Robert Kubica alatt az időmérőn füstölt el egy motor. Mindkét versenyző esetében a csapatok visszahelyezték a második erőforrást, Perez és Kubica is azzal teljesítette a futamot, míg a meghibásodott új motort azonnal visszaszállították a brixworth-i gyárba, ahol kivizsgálják, mi okozhatta a problémát. A Belga Nagydíj után a csapatoknak nincs idejük regenerálódni, ugyanis a hétvégén már az Olasz Nagydíj következik, és Toto Wolff nem is tagadja, hogy felmerült némi kétség az új erőforrások megbízhatósága kapcsán.

 

"Nem egy jó hétvége, bevezettük a hármas specifikációt, de Checo és Robert autójában is csődöt mondott, amit nem értünk. Ez nagy mértékben nem befolyásolt minket, de egy kicsit mégis" - mondta Wolff még vasárnap. "Nem vállaltunk a futamon semmilyen kockázatot, nem volt igazán megnyugtató a helyzet. A hibák ráadásul különbözőnek tűnnek, de még nem analizáltuk ki a problémát."

A Belga Nagydíjat végül Charles Leclerc nyerte a Ferrarival, mögötte Lewis Hamilton és Valtteri Bottas ünnepelhetett a dobogón, míg Sebastian Vettel a negyedik helyen ért célba. A Red Bull újonca, Alex Albon végzett az ötödik helyen, míg csapattársa, Max Verstappen már a futam elején kiesett, az első kanyarban Kimi Räikkönennel ütközött, és nem sokkal később a gumifalban zárta a spái futamot.


Egy igazán őrült verseny, miközben két versenyző tartózkodik a motoron, akik hatalmas sebességgel száguldanak. Látványos felvételek Assenből.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Kubica csak a bokszból fog rajtolni a Belga Nagydíjon
Következő cikk Elektronikus blokkolók a Forma-1-ben kanyarlevágásokra

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország