A Mercedes a leghosszabb, a Renault a „legagresszívebb” kiállású a mezőnyben

A tengelytávolság és az autók hosszanti dőlésszöge két olyan adat, amit nem adnak ki a csapatok, ugyanakkor megvan a módszer arra, hogy elég pontos értékekre tegyenek szert a riválisok alkotásairól.

Lewis Hamilton, Mercedes AMG F1 W10

Lewis Hamilton, Mercedes AMG F1 W10

Erik Junius

Az auto motor und sport járt utána a fenti paramétereknek, mindezt egy meg nem nevezett csapat segítségével, mely a német lap rendelkezésére bocsájtotta az általuk végzett kalkulációkat. Korábban minden dimenziót közöltek a csapatok egy-egy autóbemutatón, beleértve a tengelytávot, a hosszt, vagy éppen a nyomtávot elöl és hátul egyaránt. Manapság csak annyit árulnak el, amennyit akarnak és nagyon muszáj, az pedig adott, hogy a kocsik egységesen 2 méter szélesek, és 743 kg a minimumsúly versenyzővel együtt.

A titkolózás azért is felesleges, mert legkésőbb az első teszt végére teljesen feltérképezik egymást a riválisok, méghozzá fotók segítségével. Az autókat a boxutcában fotózzák le oldalról, miközben azok lassan gurulnak, és lehetőleg ugyanazon a ponton, hogy csökkentsék a hibalehetőséget. Ugyanezt megcsinálják felülnézetből is, hogy teljes legyen a kép.

A kerekek átmérője ismert, majd szkennelés segítségével minden más adatot kinyomoznak, és utána összevetik azokat a saját értékeikkel. A kapott adatok nem 100 százalékosan pontosak, van bennük némi „puffer”: az AMUS-nak segítő csapat azt állítja, hogy a tengelytáv esetében mindössze 0.5 százalék a szórás. A dőlésszög kicsit fogósabb téma, így érthető, hogy ezen a téren 5 százalékos pontossággal dolgoznak. Ugyanakkor ez nem változtat a valódi viszonyokon, vagyis a leghosszabbnak mért autó a valóságban is az, és a legnagyobb dőlésszöggel futó gép büszkélkedik a legnagyobb hasmagassággal.

Az megállapítható, hogy igen nyúlánkra sikeredett a 2019-es mezőny, miután egyetlen autó tengelytávja sincs 3.6 méter alatt. 2021-től változás lesz ezen a téren, mert 3.4 méterben maximalizálják a paramétert. Jelenleg még mindig a Mercedes a leghosszabb a maga 3698 milliméteres tengelytávjával, melyet a Sauber követ 3697 milliméteres értékkel, a harmadik helyen a Toro Rosso sorakozik fel 3693 milliméterrel. A Red Bull kocsija a legkompaktabb, ugyanis 3619 milliméteres tengelytávval vértezték fel.

Kicsit meglepő, hogy eltérés mutatkozik a Red Bull és a Toro Rosso, valamint a Ferrari és a Haas értékei között, tekintettel arra, hogy ezek a csapatok szorosan együtt dolgoznak. A Haas például egy az egyben átveszi a Ferrari felfüggesztését, és több ponton is erős a rokonság. A különbségre az a magyarázat, hogy a kasztnit a Haas építi, és a versenyzők magassága is befolyásolni tudja annak hosszát. A Red Bullnál van egy másik magyarázat is a különbségre: csak tavaly nyár után döntöttek egy erősebb szinergia mellett a felek, és addigra már kifejlesztettek bizonyos alkatrészeket a Toro Rossónál, mondta Helmut Marko, és a kasztni egyike ezeknek.

A tengelytávok esetében elég kicsi a szórás, mindössze 79 milliméter, de a dőlésszög tekintetében már nagyobbak a különbségek. Ahogy korábban, úgy jelenleg is a Mercedes autója rendelkezik a legkisebb hasmagassággal hátul, egészen pontosan 84 milliméterrel. A skála másik végén a Renault RS19 található, melynek hátsó tengelye 141.2 milliméteren van. A Mercedes dőlésszöge ezzel 1.16 fok, a Renault-é 2.15 fok.

Fontos megjegyezni, hogy a mérések az első teszten készültek Barcelonában, és a Mercedes jelentősen megnövelte a dőlésszöget a második tesztre. Az AMUS információi szerint majdnem 20 milliméterrel lett nagyobb a hasmagasság.

A Ferrari hasmagassága 113.4 mm hátul, dőlésszöge 1.64 fok, ezzel közelebb van a Mercedeshez, mint a Renault-hoz. Anno a Red Bull vezette be az agresszíven megdöntött kocsikat, idén 131.1 mm a hátsó hasmagasság. A padlólemez 1.93 fokos szögben van megdöntve a talajhoz képest. A Renault, a Racing Point és a Toro Rosso is merészebben járt el, mint a filozófiát meghonosító alakulat.

A 2019-es autók tengelytávja és dőlésszöge

Autó

Tengelytáv

Dőlésszög

Hátsó tengely magassága

Red Bull

3619

1,93

131

HaasF1

3621

1,59

111

Williams

3644

1,68

114

McLaren

3648

1,67

110

Ferrari

3653

1,64

113

Racing Point

3664

2,04

136

Renault

3672

2,15

141

Toro Rosso

3693

2

139

Sauber

3697

1,52

110

Mercedes

3698

1,16

84

forrás: auto motor und sport

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Ügyes és láthatatlan megoldással operál a Mercedes az első kerekeknél
Következő cikk Nyolc technikai fogás, ami lökést adott a Mercedesnek Ausztráliában

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország