A Mercedes a 2017-es Ferrarit másolja: nincs több gond a hűtéssel!

Kiderült pár igencsak érdekes részlet a hamarosan bemutatkozó Mercedesről, mely több szempontból is hasonlítani fog a Ferrari korábban használt autójára. A német gyártó időközben a hűtési gondokat is megoldotta.

Sebastian Vettel, Ferrari SF70H

Fotót készítette: Zak Mauger / Motorsport Images

Annak ellenére, hogy a Mercedes az elmúlt évekhez hasonlóan 2019-ben is mindent megnyert Forma-1-ben, ami hat egymást követő alkalommal azelőtt még egy istállónak sem sikerült, nem teljesen elégedettek.

Még több F1 hír:

A tavalyi Mercedes nem volt annyira domináns, de összességében így is a legjobb autó tudott lenni. Ugyanakkor volt pár olyan futam, amikor egyértelműen megmutatkoztak a csomag gyengeségei. Az egyik legszembetűnőbb a hűtési gondok voltak, főként az Osztrák Nagydíjon, ahol így sok teljesítményt veszítettek,.

A Mercedes W10 egy nagyon komplett autó volt, és a teljesítmény, valamint az aerodinamikai terhelés közötti egyensúly szempontjából jobb volt, mint a versenytársak. Az osztrák hétvégén azonban súlyos hűtési problémákkal néztek szembe. Toto Wolff, a Mercedes első embere akkor azt mondta, ez volt az autó leggyengébb pontja.

Kimi Raikkonen, Ferrari SF70H

Kimi Raikkonen, Ferrari SF70H

Fotó készítője: Sutton Images

Az olasz Corriere dello Sport közben újabb részleteket tudott meg a hamarosan bemutatkozó utódról, a W11-ről, melynek módosított motorcsomagjával javították a fent említett problémákat. Ezen felül a Mercedes aerodinamikai szempontból a 2017-es Ferrarit, a SF70H-t másolja. Ne feledjük, az olaszok konstrukciója igen versenyképes volt, így a rivális úgy döntött, hogy átvesz néhány megoldást, és egy szűkebb koncepción dolgozik, mint azt láthattuk SF90 esetében is.

A Mercedes W11 február 14-én érkezik. A bemutató Silverstone-ban lesz, ahol a csapat rögtön pályára is küldi a gépet. Az ilyen eseményeken maximum 100 kilométert tehetnek meg a Pirelli demonstrációs abroncsaival, amik nem relevánsak az aktuális keverékekkel.

A németek még tavaly áprilisban kezdték meg a munkát az új autón, így részben az elsők között álltak át a 2020-as gép fejlesztéséire. A döntés nem volt rizikós, mivel jól látták, hogy a Ferrari és a Red Bull is csak küszködik hozzájuk képest. A bajnokságot már az első pár hónapban megnyerték, ami rengeteg fejlesztési időt adott nekik erre az évre.

Ferrari SF70H kakasülő, Monaco GP

Ferrari SF70H kakasülő, Monaco GP

Fotó készítője: Giorgio Piola

A Mercedesnél nem építenek új autót, de egyes területeken igencsak átszabják a tavalyi verziót. A legnagyobb változtatást középen fogják látni, ami a 2017-es Ferrari alapjait kapja meg. Ezzel pedig egy téglalap alakú szellőzőcsoportot hoznak létre, ami a Ferrarihoz és a Red Bullhoz lesz hasonló. Az olaszok és a japán gyártó esetében is mindez igen jól működött, és sok levegőhöz jutott a motor.

Az új hűtőrendszerrel nemcsak a hűtést fogják stabilizálni, hanem annak aerodinamikai előnye is lehet. Ez egy teljesen átdolgozott hűtőrendszert jelent, így a W11 extrémebb körülmények között is ugyanazt a teljesítményt lesz képes hozni.

Ennek a végeredményeként gyakorlatilag az eddigi legkompaktabb Mercedest kaphatjuk, ami valaha is pályára gurult a Forma-1-ben, és erősen hajaz majd a tavalyi Ferrari hátsó részére, ahol a megbízhatósági gondokon kívül minden nagyon jól működött. Ez természetesen a szoftveres optimalizálás része is, amiben ugyancsak módosít a Mercedes, lehetővé téve, hogy egy hatékonyabb motorcsomagot küldjön pályára.

A Ferrari korábbi állítása szerint nem trükköztek a motorral, csupán egy nagyon hatékony motorcsomagjuk volt, amivel hamarabb érték el a végsebességet, mint a riválisok. Cserébe a kanyarokban azonban már nem volt meg az előny, és az idei évre ezen is változtatnak Maranellóban, ahol sokkal nagyobb változtatásokat eszközöltek, mint a riválisok, kezdve a felfüggesztéssel, az aerodinamikával és a motorral. A 2020-as Ferrari kvázi teljesen új lesz, ellenben a Mercedesszel, ahol azonban az alapok sokkal jobbak voltak.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Bajban lehet a Ferrari: a Mercedesnél és a Red Bullnál is csak jó hírek vannak!
Következő cikk A Red Bull idén már hivatalosan is tiltakozhat a Ferrari motorja ellen

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország