A McLaren nem remeg meg a Renault miatt, jönnek az új fejlesztések

A McLaren jól tudta, nem lesz teljesen egyértelmű az, hogy megszerezhetik a 4. helyet a bajnokságban és a gyári Renault továbbra is erős fenyegetést jelent. A harc talán csak az évadzárón fog eldőlni.

Carlos Sainz Jr., McLaren MCL34, arrives on the grid

Steven Tee / Motorsport Images

7 futammal a szezon vége előtt továbbra is a McLaren foglalja el a 4. helyet a bajnokságban. A legutóbbi két futamon azonban csak 1 pontot szereztek, köszönhetően a technikai gondjaik miatt is, hiszen Lando Norris Belgiumban például röviddel a leintés előtt motorgondok miatt az 5. helyről esett ki, amiért rettentő dühös volt.

Még több F1 hír:

A gyári Renault, mely idén nem igazán tudott előrelépni, most újra az 5. pozícióban van a Toro Rosso előtt, köszönhetően az erős monzai eredményének, hiszen Daniel Ricciardo és Nico Hülkenbergh a 4. és 5. helyen értek célba. 65 pontot számolnak a 83 pontos McLaren előtt, így a harc továbbra is nyitott. Andreas Seidl, a McLaren csapatfőnöke szerint a Renault közelsége nem befolyásolja a terveiket a következő évre.

„Nem, természetesen szeretnénk folytatni a 4. helyért folytatott küzdelme,t ameddig csak lehetséges, ugyanakkor még fontosabb számomra, hogy a következő lépések meglegyenek a jövő autó fejlesztésében. Nem akarok semmilyen kompromisszumot kötni ezzel kapcsolatban és hirtelen visszatérni az idei kasztni véglegesítéséhez. Van egy tervünk 2019-re, akárcsak 2020-ra a felkészülésünk kapcsán, és ezt a megközelítést akarjuk tartani.”

„Lesznek még fejlesztések az idei autón, de ezek nem nagy változtatások, csak apró dolgok. A következő két vagy három versenyen tervezzük őket bevetni, de azt is el kell döntenünk, hogy mely ponton állunk át teljes mértékben a következő szezonra való felkészülésre. Ez a kérdés még egy ideig nyitott marad.”

Lando Norris, McLaren MCL34, leads Carlos Sainz Jr., McLaren MCL34

Lando Norris, McLaren MCL34, leads Carlos Sainz Jr., McLaren MCL34

Fotó készítője: Simon Galloway / Sutton Images

Seidl mondott néhány szót Carlos Sainz Jr. kieséséről is, ami fontos pontokba fájt nekik Monzában: „A jobb első gumi cseréje közben problémák léptek fel. A kerékanyák nem voltak teljesen rögzítve, amiről azonnal tudomást szereztünk, és le kellett állítanunk az autót. Sajnos ezek a dolgok néha megtörténnek, de a csapat a tavalyihoz képest sokkal jobban működik a bokszkiállások során, mert gyorsabbak, ami miatt már nem egyszer előrébb kerültünk a riválisokhoz képest.”

„Fontos, hogy visszatérjünk a bázisra és elemezzük az eseményeket, valamint újraindítsuk magunkban a rendszert Szingapúrra, hogy abban a formában legyünk, mint voltunka nyári szünet előtt. Ezen a hétvégén a Renault egyértelműen gyorsabb volt nálunk, ami nyilvánvalóan zavaró számunkra, plusz sok pontot is szereztek, míg mi csak egyet.”

„Most alapos elemzésre van szükségünk a dolgok miatt, de figyelembe véve az augusztusi szünet előtt bevetett technikai megoldásainkat, amikor a nagy leszorítóerőt igénylő pályára fejlesztett csomagon dolgoztunk, valamint az új elemeken a közelgő versenyekre, továbbra is azt reméljük, hogy a szezon végéig harcban leszünk a 4. helyért.”


Vannak bizonyos esetek, amikor még az elit Super GT bajnokságban sincsenek az emberek a helyzet magaslatán. Nos, itt az újabb ilyen jelenet.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A Renault óriásit lépett előre a motor területén
Következő cikk Pontosan emiatt kaphatta fel a vizet Vettel Monzában: videó

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország